Online oktatással indul a félév az ELTE-n
Legalább három hétig online oktatás lesz az intézményben a járványhelyzetre való tekintettel.
A koronavírus-járvány ötödik hullámára tekintettel, a magas egészségügyi kockázatú egyetemi polgárok védelmére, az oktatás és tanulás folyamatosságához fűződő érdekre, a nagyszámú hiányzások megelőzésére az Egyetem a 2021/22-es tanév tavaszi félévet online oktatással indítja el - jelentette be weboldalán az intézmény. A kollégiumok továbbra is a szokásos rendben működnek majd. A közlemény szerint az egyetem oktatói, kutatói és tanárai, valamint a munkatársak körében szinte teljes körű az átoltottság, és a hallgatók körében is kifejezetten magas, ezért reménykednek benne, hogy legkorábban 3 hét elteltével visszatérhetnek a jelenléti oktatásra.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 2 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 2 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 3 hete
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 4 hete
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 4 hete
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 4 hete
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 4 hete
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja
- Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolákban 1 hónapja
- Hankó Balázs: A kormány célja, hogy Magyarország világbajnok legyen a szakképzésben 2 hónapja