kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Lemond a fizetésemeléséről a pécsi polgármester és a többi tisztségviselő

A polgármester szerint az önkormányzat jelenlegi gazdasági helyzetében sem elvárt, sem etikus nem lehet a polgármesteri illetmény emelése.

Visszautalják a pécsi önkormányzat tisztségviselői a nettó bérük emelésének összegét a városnak - írja a pecsma.hu a város közleménye alapján. A kormányrendelet értelmében januártól 25 százalékkal emelkedik Péterffy Attila pécsi polgármester illetménye. A béremelés kötelező, de a kormány nem biztosította annak fedezetét az önkormányzat számára. 

"Nem értek egyet a polgármesteri illetmény emelésére vonatkozó kormánydöntéssel. Ez ugyanis nem veszi figyelembe a helyi sajátosságokat, és nincs tekintettel az önkormányzatok, különösen a pécsi önkormányzat gazdasági lehetőségeire. Pécs Megyei Jogú Város nehéz költségvetési helyzetben van, működését a feszes gazdálkodás és a takarékosság határozza meg. Ilyen helyzetben sem elvárt, sem etikus nem lehet a polgármesteri illetmény emelése. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy idén azt az összeget, amivel a polgármesteri fizetésem és költségtérítésem nettó összege emelkedik január elsejétől, hiánytalanul visszafizetem az önkormányzat számára" - jelentette ki Péterffy Attila.

Az alpolgármesterek bére is emelkedhet, amiről a közgyűlés januári ülésén döntenek a képviselők, de a város mindhárom alpolgármestere úgy döntött, hogy ők is visszautalják a fizetésük és költségtérítésük emeléséből származó különbözetet a helyi önkormányzat számára. 

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk