Évszázados titok derült ki a kolozsvári rakott káposztáról: ezért klasszikus menzaétel

Szarka Zsófi, Wurmbrandt András   
  Megosztom
Évszázados titok derült ki a kolozsvári rakott káposztáról: ezért klasszikus menzaétel

Egy színész- és operaénekesnő naplójában találták meg a ma már híres receptet, ami sokunk kedvencévé vált. Tökéletes fogás bármelyik napra, amit most még több praktikával bővítettem.

Nem csak a kecskére bízzuk a káposztát

A befőttek fogynak, a fagyasztó üresedik a nyáron eltett zöldségekből, ezért a tavasz előtti hónapokra jobbára a káposztaféléket és a gyökérzöldségeket tudjuk használni. Mindez nem is olyan nagy baj nekünk, hiszen az egész országban, sőt a szomszédos államokban is ugyanúgy a legnépszerűbb ételek közé tartoznak a káposztás ételek. A töltött káposzta mellett, a káposztás rétes, a cvekedli, a káposztás krumpligombócok, friss-forrázott káposztasaláták, és persze minden egytálétel, ami csak készülhet belőle, csülökkel, babbal, pacallal, jöhet az asztalunkra!

A kolozsvári rakott káposzta sem lóg ki a sorból atekintetben sem, hogy éppen annyiféleképpen készül, ahány háziasszony készíti. Láttam már aprított csülökkel, sonkákkal, darált báránnyal készítve, nyers és savanyú káposztából is. Mindent összegezve viszont kimondhatjuk, hogy az egyik legjobb tepsis ételünk, ami nagy mennyiségben és gyorsan el tud készülni.

Valaki fekszik a tejfölben

Mivel praktikus és laktató, ezért menzaételnek is kiváló, így nálunk gyerekkoromban ez sem maradt ki az iskolakonyhán Az egyik legjobb menza volt, amivel valaha találkoztam, ami azt jelenti, hogy a háziasszonyok a konyhás nénik receptjei alapján készítették otthon is az ételt, nem pedig fordítva. A kolozsvári rakott káposzta is ilyen volt, aminek azt hiszem, a mércéje a precizitásában rejlett: mennyire van gondosan lepirítva, beízesítve minden egyes rétege, mennyire lehet kockákra szelni, valamint arányos-e minden rétege, azaz nem csupán paprikás rizsből áll az étel.

Nos, itt minden tökéletes volt, kivéve egyetlen egy napon, egyetlen egy ebédet, amire sajnos sokáig emlékeztem. Már akkor jól evő kislányként, szép nagy kocka rakott káposztát kaptam a kedves szakácsnéniktől, és kezdtem el jóízűen enni, mikor a tetején, a tejfölben észrevettem valami furcsa alakzatot. A pirított kakastaréj alatt egy tökéletesen ’preparált’ szúnyog feküdt, ami kivételesen nagy példány volt és hiánytalanul megvolt minden része – jól megnéztem. Igyekeztem kikerülni, félretolni, lekaparni, kipiszkálni és gyorsan elfelejteni, de valahogy nem sikerült. Éveken keresztül, amikor rakott káposzta került elém, a szúnyoggal együtt gondoltam csak rá, és kevésbé jó ízzel ettem. Sebaj, elmúlt, fel is nőttem, ennél nagyobb problémáim is voltak azóta, így aztán újra, boldogan eszem ezt a fogást is.

Ki az a színésznő, akinek köze van a rakott káposztához?

Nem más, mint Déryné Széppataki Róza volt az, aki leírta naplójában a neki készített rakott káposzta történetét és receptjét. Déryné vándorszínészként és operaénekesként rengeteget járta az országot, eközben látogatott el Nagyváradra is. Itt, az akkori alispán, Hajdú Károly, az erdélyi hagyományos alapanyagok sorából állíttatott össze a művésznő tiszteletére egy ételt, amit rakott káposztának nevezett el.

Mindenesetre a naplóbejegyzés szerint az étel egy nagy fazékban készült, amit zsíros disznóbőrrel béleltek ki, és rétegezték benne a savanyú káposztát, karajt, jércét, kolbászt, sonkát, majd így összefőzték. Azt mondják, Róza nem volt nagyétkű, de ebből az ételből háromszor is kért magának. Végül a naplójába feljegyezve került el Budapestre is a recept, amit szívesen készíttetett, és adott tovább másoknak is. Így terjedt el, és vált népszerűvé a legenda szerint a kolozsvári rakott káposzta, amit később aztán szakácsok továbbfejlesztettek.

Trükkök és praktikák

Az alap és régi receptek módosítása csak akkor bocsánatos bűn, ha jellege megmarad, ám a kis apró változtatásoktól még jobb lesz az étel. Úgy gondolom, ennek a fogásnak javára vált az én módszerem, amit azóta is így készítek a barátaimmal egyaránt. Először is, friss káposztalevéllel is rétegeztem a savanyú mellett, mert a friss káposzta, ahogy a töltött káposztában is, csodákat tesz minden káposztás étellel. Mellesleg szépen elválasztja a rétegeket, élénk zöld színe pedig szépen mutat az ételben.

Rizs helyett bulgurral készítettem, mert szaftosabb, pergősebb, nem fő túl, nem kásásodik újramelegítéskor sem. A tejfölbe és bulgurba is egy-egy tojást kevertem, hogy ne morzsolódjon, valamint a tetejét kolbászkarikákkal és pirított szalonnával szórtam meg. Minden rétegre szépen rácsurog a zsiradék, de mégis egyben maradnak, a friss káposztalevelek pedig finom ízesek és kiadják a rétegeket. Nehezen lehet abbahagyni, hiába is laktató egy derék kocka belőle.

Kolozsvári rakott káposzta

Hozzávalók (30x20-as tepsihez):

  • 1 kg darált sertéshús (20% zsírtartalom)
  • 200 g bulgur
  • 2 ek disznózsír
  • 50 g kolozsvári szalonna
  • 50 g kolbász
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 5-7 levél friss káposzta
  • 350 g savanyú káposzta
  • 1 kk őrölt bors
  • 4 kk tengeri só
  • 1 kk majoránna
  • 2 ek paradicsompüré
  • 1 ek őrölt pirospaprika
  • fél kk őrölt kömény
  • 1 ek cukor a káposztához
  • 750 ml tejföl (20%)
  • 2 db tojás

Elkészítés:

Egy nagy serpenyőt választottam, amiben majdnem mindent elkészítettem. Először megpirítom a kockázott szalonnát egy kevés zsiradékon (mindig hideg serpenyőben indítjuk, hogy a zsírja kiolvadjon). Majd ezt kiszedem egy tányérra. Újabb evőkanálnyi zsiradékon megpirítom az egyik hagymát, majd hozzáadom a darált húst, és magas lángon ezt is megpirítom kb. 10 perc alatt. Hozzáadom a fűszereket: 2 kk sót, 1 kk majoránnát, 1 kk borsot, zúzott fokhagymát, köményt, pirospaprikát és a paradicsompürét. Pirítom még 2 percig és egy tálba kiöntöm.

Ebben a serpenyőben újra kevés olajon hagymát pirítok, majd mikor megdinsztelődött, cukorral szóróm. Mikor elolvadt, hozzáadom a savanyú káposztát, kicsi pirospaprikával szórom, és 10 percig pirítom, dinsztelem, ha szükséges, kevés sóval hintem. Mikor elkészült, ezt is félreteszem egy tálba. (Mindent inkább pirítok, ízesítek, főzni nem kell, hiszen sütés közben minden megfő majd.)

Ugyanebben a serpenyőben 1 ek zsíron megpirítom a megmosott bulgurt, felöntöm kétszer annyi vízzel, 2 kk sóval és lefedve megfőzöm (ezt egy kisebb fazékban is megtehetem a hús pirítása közben). Mikor kihűlt a bulgur, egy felvert tojást keverek hozzá.

A tejfölt kikeverem 1 kk sóval, az 1 db tojással, esetleg fokhagymával. A káposztaleveleket leszedtem a fejről (kb. 8 db-ra lesz szükség), forralóban vizet forralok, és leöntöm őket egy nagy tálba téve, hogy puhábbak legyenek. Kolbászt karikázok, szalonnát kockázok, és jöhet az étel rétegezése, összeállítása.

Közepes méretű (30×20) tepsinek az aljára egy kis káposztát teszek, hogy ne ragadjon le az alja, ráteszem a bulgurt, erre rá a friss káposztaleveleket, amiről a keményebb részeket levágom. Jöhet hús, majd újabb káposztaréteg, a savanyú káposzta és a tejföl. Ekkor jön a tetejére a karikázott kolbász és a pirított szalonna.

Előmelegített, 180 fokos sütőben 1 óra 10 percet sütöm. Hagyom 15 percet pihentetni, ezután szeletelem, és a középső kockát veszem ki mindig először a tálalásnál. Amennyiben nagyobb mennyiséget készítünk és valóban fontos a szeletelése, érdemes előző nap elkészíteni, felszeletelni, és ezután újramelegíteni.

A Balaton kertje

Kolozsvár vagy Nagyvárad után most Badacsonyba kalauzolnám a kedves olvasót, hogy engedve a közízlés nyomásának egy elérhető árú reduktív fehérbort ajánljak a - végülis - kolozsvári rakott káposzta mellé. Reduktív, friss, üde, mégis egy kicsit tartalmasabb, ásványosabb ez a tétel, köszönhetően természetesen a terroir-nak, az egykori tanúhegy bazaltköveinek, amelyek meghatározzák az alapanyagul szolgáló szőlő termőterületét.

De mielőtt az ennek köszönhető aromákba jobban belemegyünk, ejtsünk szót arról az érdekes kooperációról, amely keretein belül ez a tétel létrejött. A Lidlben elérhető, mintegy ezer forintos áron kapható fehérbor ugyanis mások mellett, épp magának az említett áruházláncnak a megbízásából készült, mégpedig azért, hogy jó minőségű, pénztárcabarát nedűket tudjanak kínálni a vásárlóiknak. A Balaton kertje fantázia név alatt a badacsonyi Pátzay Borászat rizlingje és rozéja található, előbbi egy házasítás, olasz- és rajnai rizling cuvée, ennek 2020-as évjáratából hoztam most egy palackkal.

Aki ismeri a bazaltos talajon termett borokat, az rögtön az illatoláskor, még kóstolás előtt kiszúrja, hogy a kellemes fűszeres, almás, gyümölcsös aromák mellett bizony ott van egy nagy adag mineralitás is a tételben. Kóstolva még komplexebb a történet, az üdítő könnyedség, frissesség ugyanis tartással párosul, ízében pedig a zöld alma, a körte, de talán leginkább a grapefruit jegyei ismerhetők fel, és ott van a kortyban az a bizonyos pici sósság, ami az ásványosságra utal. Azt mondják, az ilyen talajon termett borok még egészségesebbek, mint a többiek, hiszen sok bennük a magnézium, kalcium – ahogy mondtam is – az emberi szervezet számára is hasznos ásványi anyag.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gasztromesék

gasztromese

wurmbrandt andrás

szarka zsófi

kolozsvári rakott káposzta

recept