Utazás

Egyedülálló turisztikai látványosság épül hazánkban, ami világrekorder is lesz

Világrekorder lesz a Sátoraljaújhelyen épülő Nemzeti Összetartozás Hídja. A tervek szerint jövőre már át is sétálhatnak rajta, akik nem túlzottan tériszonyosok.

Kategóriájában egyedülálló lesz

Az első előkészítési munkálatokkal elrajtolt a majdani világrekorder gyalogos függőhíd kivitelezése Sátoraljaújhelyen, és a tervek szerint 2023-ban már átsétálhatunk rajta. „A közbeszerzés lezajlott, megvan a kivitelező is. A munkaterületet a város átadta, és a tereprendezéssel tulajdonképpen már el is kezdődött a Nemzeti Összetartozás Hídjának az építése” – nyilatkozta Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere a turizmus.com-nak.

A híd világrekorder attrakciója lesz a térségnek és Magyarországnak is. A 700 méter hosszú gyalogos híd kategóriájában egyedülálló lesz: a város két pontját, a Várhegyet és a Szárhegyet köti majd össze 80 méter magasan, ráadásul nagyszerű látványt nyújt a Zemplén-hegység és a Felvidék irányába is. A négymilliárd forintos beruházás a kormány által elfogadott Tokaj-Zemplén Fejlesztési Program keretében valósul meg, amelynek célja többek között a térség turisztikai vonzerejének növelése, biztosítva a fenntartható fejlődést és a régió népességmegtartó erejét.

A Nemzeti Összetartozás Hídja a térség egyik fontos turisztikai pontján helyezkedik majd el, és később a Zemplén Kalandpark része lesz. „A szerkezet középső részén a tervek szerint üvegfelület fokozza majd az élményt. A célállomás a Várhegy, mely Újhely várának romjait rejti. Ennek régészeti feltárása 2008-ban indult és jelenleg is folyamatban van. Ezen kívül a hegy lábánál működik a Rákóczi Szövetség nemzetközi tábora, amely kiemelt szerepet játszik az anyaország és az elszakadt területek kapcsolatának erősítésében” – írta közösségi oldalán nemrégiben a projektről Wáberer György, a Tokaj-Borvidék Fejlesztési Tanácselnöke, Tokaj-Zemplén térségért felelős kormánybiztos, aki egyébként született sátoraljaújhelyi.

Ilyen lesz az időjárás 2022-ben Dávid Mihály előrejelzései alapján. A nyugdíjas vízépítő mérnök immár fél évszázada osztja meg időjárás előrejelzéseit, jóslatai pedig rendre beigazolódnak.

Leadfotó (illusztráció): Jonathan Klok / Unsplash

Oldalak

Utazás
Utazás
Valószínűleg elég sok magyar fiatal fogja bevállalni, mivel idénymunkáról van szó, de annak is jó lehet, aki egy kis pénzt szeretne gyűjteni.
Sztárok
Asta Nielsen a némafilm korszak első európai sztárjaként vonult be a történelembe; kivételes élete volt, ő maga pedig igazi jelenségként ragyogott, akiért csakis rajongani lehetett.
Utazás
A Védelmi Tanács vasárnapi ülése után magasabb szintre emelték hazánkban a terrorkészültséget - számolt be róla a Magyar Nemzet.