Életveszélyes sérüléseket szenvedett a megvert buszsofőr
Az elkövető ellen életveszélyt okozó testi sértés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtottak be vádiratot .
A Fővárosi Főügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban azzal a 31 éves férfival szemben, aki tavaly februárban bántalmazott egy buszsofőrt - közölte a főügyészség. A vádlott 2021. február 13-án, este, a IV. kerület, István út - Munkásotthon utca sarkán lévő buszmegállóban egy barátjával együtt fel akart szállni, de mivel nem volt rajta maszk, a vezető nem nyitotta ki neki az ajtót. A férfi ezután az első ajtóhoz ment, hogy számon jérje a sofőrt. Miután a vezető leszállt és a vádlottoz fordult, a 31 éves férfi egy hirtelen mozdulattal, ököllel arcon ütötte a sofőrt, amitől ő az eszméletét vesztve, magatehetetlenül hanyatt esett és a fejét az aszfaltozott járdába ütötte. Ezután a férfi az eszméletlen sértettet a földön hagyva, elhagyta a helyszínt. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes fejsérüléseket szenvedett. A Fővárosi Főügyészség a korábban már büntetett, 31 éves férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Munka nélkül végzett közfoglalkoztatás miatt emeltek vádat egy polgármester ellen 2 hónapja
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Hamis védettségi igazolvánnyal akarták megtartani munkájukat a mentősök - Eljárás indult ellenük 2 hónapja
- Nincs megállapodás, kedden is folytatják a sztrájkot a buszsofőrök 3 hónapja
- Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet 3 hónapja
- Több mint ezren szerezhetnek ingyen jogosítványt a sofőrhiány miatt 3 hónapja
- Szerszámgépeket loptak munkahelyükről egy vidéki üzem dolgozói 3 hónapja
- Félmilliárd forintos adócsalás - bűnszervezetet számolt fel a NAV 4 hónapja
- Elítélték a dél-koreai férfit, aki egy targoncával majdnem megölette munkatársát egy magyar gyárban 4 hónapja
- Volt munkaadójuktól szedtek védelmi pénzt a dabasi elkövetők 4 hónapja
- Vizsgálatot indított a Volánbusz a száguldás közben telefonozó sofőr ügyében 4 hónapja