Ismét pályázhatnak a vállalkozások technológiaváltó támogatásra
A pályázat keretében a vállalkozások 10 és 200 millió forint közötti támogatást igényelhetnek fejlesztéseik megvalósításához.
A nagy érdeklődés mellett zajló Technológiaváltó támogatási programban eddig 1700-nál is több vállalkozás kapott összesen több mint 210 milliárd forint támogatást és újabb 100 milliárd forintra lehet pályázatot benyújtani a GINOP Plusz keretében - jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán kiadott közleményében. Hangsúlyozta: "a 2021-2027-es fejlesztési ciklusban is a mikro- kis és középvállalkozások támogatását helyezzük a fókuszba, erre fordítjuk az uniós források legnagyobb részét. Az a célunk, hogy ezeket a forrásokat minél gyorsabban a magyar vállalkozások és gazdaság újraindítására, támogatására tudjuk fordítani. Ezért is jelentős, hogy a magyar gazdaság helyzete, az erős és stabil költségvetés lehetővé teszi az új pályázatok előfinanszírozását hazai forrásból" A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz felhívására beérkező támogatási kérelmekről az értékelés alapján elért pontszám sorrendjében születik döntés. A kérelmek legalább 24 órán keresztül lesznek beadhatók. A benyújtás legkorábban a huszonnegyedik óra végén függeszthető fel, amennyiben az igényelt támogatások összege eléri vagy meghaladja az adott benyújtási szakaszban rendelkezésre álló keret 130 százalékát.
A pályázat célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának elősegítése. Ezért támogatja a vállalkozások technológiafejlesztését - beleértve az infokommunikációs technológia fejlesztését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét -, továbbá az infrastrukturális és ingatlan beruházásokat, a tanácsadási és képzési szolgáltatások igénybevételét, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazását. A pályázat keretében a vállalkozások 10 és 200 millió forint közötti támogatást igényelhetnek fejlesztéseik megvalósításához, amely formája feltételesen vissza nem térítendő. A támogatás intenzitása maximum 70 százalék, azaz minden 100 forint értékű beruházásból maximum 70 forintot vállal át az állam.
A kedvezményezettek azok a legalább 3 főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel. Olyan, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és egyéni cégek pályázhatnak, amelyek nem tartoznak a KATA hatálya alá. A pályázatok benyújtása két ütemben zajlik. Az első, 80 milliárd forint keretösszegre a január 19-ei nappal megnyíló benyújtási szakaszban a Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és a Dél-Alföld régiókból pályázhatnak a vállalkozások. A fennmaradó 20 milliárd forintra a második benyújtási szakaszban, 2022. január 27-től a Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Pest régiók vállalkozásainak lesz lehetőségük kérelmet benyújtani. További információk és a pályázati felhívás a palyazat.gov.hu oldalon érhető el. Emellett az érdeklődők a megújult vállalkozói információs portálon (www.vali.hu) személyre szabottan tájékozódhatnak a részletekről.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme 2 napja
- Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret 2 napja
- Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások 3 napja
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 4 napja
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 5 napja
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 5 napja
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete