kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Máris több ezren támogatják a sztrájkra készülő pedagógusokat

"Ha nem állunk a sztrájkolók mellé, azt írjuk alá, hogy a jövőben az egyszeri állampolgárnak csak súlyos tízmilliókért lesz elérhető olyan oktatás, amivel a gyermekünk lehetőséghez juthat!" - írják a szakszervezetek.

Néhány óra alatt több mint 4300-an írták alá a két nagy pedagógus-szakszervezet, a PSZ és a PDSZ petícióját, amivel a pedagóugsok sztrájkját lehet támogatni - írja az eduline.hu. Mint ismert, a pedagógusok figyelmeztető sztrájkot hirdettek január 31-ére

"A közoktatásban, szakképzésben dolgozók ezekben a napokban szervezik január 31-i első, figyelmeztető sztrájkjukat, amit – ha a kormány továbbra sem hajlandó érdemben foglalkozni a kialakult válsággal – március 16-án határozatlan idejű munkabeszüntetés követ. A petíció aláírásával álljunk a sztrájkolók közé! Jelezzük a döntéshozóknak, hogy elég volt: itt az ideje megállítani azt a rombolást, ami az elmúlt években jellemezte az oktatást! A bérek a garantált bérminimum szintjén egyensúlyoznak, a feltételek egyre tragikusabbak – a kormány már szinte csak gyermekmegőrző helyekként tekint az állami oktatásra. Az ágazatban dolgozók többségének napi megélhetési és lakhatási gondjai vannak. A nyomorúságos fizetések mellett az állam a túlórákat sem hajlandó kifizetni. A pályára nincsenek új belépők: a tragikus feltételek elriasztják a fiatalokat attól, hogy ezt a hivatást válasszák. Eljutottunk oda, hogy ma már képesítés nélkülieket toboroznak tanítani az állami iskolák! Ha nem sikerül megállítanunk az ámokfutást, saját gyermekeinket fosztjuk meg az esélytől: a jövőbeli boldolgulás, a tudás által kibontakozó, teljes élet lehetőségétől! Ha nem állunk a sztrájkolók mellé, azt írjuk alá, hogy a jövőben az egyszeri állampolgárnak csak súlyos tízmilliókért lesz elérhető olyan oktatás, amivel a gyermekünk lehetőséghez juthat!" - olvasható a petíció szövegében. 

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk