kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Az Állami Számvevőszék elnöke Matolcsy Györgynél is többet fog keresni

Márciustól már nem a jegybankelnök lesz a legjobban kereső állami tisztségviselő.

Márciustól Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke lesz a legjobban kereső állami tisztségviselő, fizetése Matolcsy György jegybankelnökénél is magasabb lesz - írja a 24.hu. A fizetéseket tekintve a jegybankelnök sokáig az első helyen állt az állami vezetők között, de 5,2 millió forintos illetményével már Domokos László lesz az első. Az ÁSZ-elnöknek 2016-ban 2,2 millió forint volt az illetménye, 2019-ben pedig 1,4 millió forinttal emelkedett a fizetése. 2010-ben a kormány bruttó kétmillió forintos bérplafont vezetett be az állami szférában és az állami cégeknél, mely szerint senkinek sem lehetett kétmillió forintnál magasabb az alapbére. A tilalmat 5 évvel később oldották fel az állami cégeknél. Ezt követően a pénzügyi szektor állami tulajdonú cégeinél 5 millió forint, az energiaszolgáltatóknál 4 millió forint, a többi társaságnál 3 millió forint lett a felső határ.

 

24.hu

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: foglalkoztatási kérdéskörben csakis uniós forrásokat használ a kormány

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az... Teljes cikk

NAV: online is kérhető igazolás az adóazonosító jelről

Május 9-től a NAV új digitális szolgáltatásaként elektronikusan is lekérhető az igazolás az adóazonosító jelről a NAV Ügyfélportálon (ÜPO) -... Teljes cikk

Varga Mihály: 184 milliárd forint uniós forrás érkezett a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez

Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy 184 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra a tanárok... Teljes cikk