Vágólapra másolva!
Romain Grosjean elárulta, mindkét fél szeretné, hogy idén beülhessen a Mercedesbe, de erre biztosan nem hazájában lesz lehetősége. A francia pilóta Lewis Hamiltonnak szurkolt a tavalyi szezonzárón, de úgy véli, Michael Masi bizonyos szempontból jól döntött.

Romain Grosjean hivatalos F1-es pályafutása a 2020-as Bahreini Nagydíjon elszenvedett horrorisztikus balesettel ért véget, hiszen a Haas akkori versenyzője nem épült fel az idény utolsó két futamára. A 35 éves pilóta ugyanakkor jelezte, hogy nem szeretné, ha a lángok lennének az utolsó emlékei F1-es autóban ülve, és nem sokkal később a Mercedes felajánlott neki néhány bemutatókört és egy tesztelési lehetőséget amolyan búcsúajándékként.

Grosjean tavaly 2019-es Mercedest vezetett volna, idén valószínűleg 2020-ast fog, ha összejön Forrás: Mercedes

A felek meg is egyeztek, és már az üléspróbát is megejtették, ám a koronavírus-járvány keresztülhúzta a számításaikat, és Grosjean azóta sem ült Forma-1-es autóban. Azóta egyik fél sem szólalt meg a témával kapcsolatban, ám a francia versenyző most elárulta, hogy újra felvette a kapcsolatot Toto Wolff-fal, a Mercedes csapatfőnökével.

Az abu-dzabi [futam] után küldtem egy üzenetet Totónak

– idézi az Autosport. –Na jó, valójában hagytam, hogy elteljen néhány hét, és utána üzentem neki. Azzal kezdte [a válaszát], hogy »köszönöm«, az utolsó mondata pedig az volt, hogy »idén be kell ültetnünk abba az autóba«.”

Tavaly a Francia Nagydíj hétvégéjén ülhetett volna be a Mercedesbe, ám a Kanadai Nagydíj törlése, majd a Török Nagydíj elhalasztása után egy héttel előbbre hozták a Paul Ricard-i viadalt. Azon a héten viszont Detroitban volt jelenése, hiszen ott rendezték az aktuális IndyCar-futamot. Grosjean elárulta, idén is hasonló akadályokba ütközik, hogy hazai aszfaltcsíkon búcsúzhasson el az F1-től, de arra mindkét fél törekedni fog, hogy máshol ez megvalósulhasson.

Igen, még mindig tervben van – szögezte le. – Tavaly volt néhány dolog, ami nem könnyítette meg a helyzetet. Idén a Francia Nagydíjon nem tudok menni, mert azon a hétvégén Iowában versenyzünk. Azonban a Mercedes és én is mindenképpen szeretném megvalósítani, még akkor is, ha a nyakam miatt szenvedni fogok, mert ott elvesztettem az izmom egy részét. Meg lehet kérdezni Patót [Patricio O’Ward, a McLaren IndyCar-versenyzője – a szerk.], hogy milyen volt [egy F1-es autóban].

Szóval igen, még mindig akarom, és nagyszerű, ha teljesülni fog, de elsődlegesen arra koncentrálok, hogy megpróbáljunk futamokat nyerni az Andrettivel.”

Bár tavaly már nem volt a mezőny tagja, Grosjean figyelemmel követte a 2021-es szezon eseményeit, ami Max Verstappen és Lewis Hamilton öldöklő csatáját hozta. A francia pilóta szerint az Abu-dzabi Nagydíjon történtek ellenére jó helyre került a világbajnoki trófea.

Grosjean Hamiltonnak szurkolt, de úgy véli, az egész szezon alapján Verstappen érdemelte meg a bajnoki címet Forrás: Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved/Wu Zhuangtonglian

„Imádtam. Izgalmas volt, a szívem pokolian dobogott. Lenyűgöző volt, hogy két autó egy körön keresztül harcolt a világbajnoki címért. [Ugyanakkor] szerintem rossz felfogás, hogy a vb egy körön múlt. 22 versenyt rendeztek, és a teljes idényt megnézve tudjuk, hogy Max defektet kapott Bakuban, Magyarországon Valtteri Bottas nekiütközött Verstappennek, és volt a silverstone-i eset [Hamiltonnal]. Azt hiszem, ha megnézzük, hogy Verstappen a végére hány pontot veszített úgy, hogy nem feltétlenül ő volt a hibás, ő volt az, aki jobban megérdemelte a bajnoki címet.”

Grosjean hozzátette, hogy a szezonzárón látottak alapján természetesen Hamiltonnak járt volna a végső győzelem, de a brit pilótának balszerencséje volt. Michael Masi versenyigazgató döntését azóta is sokan vitatják, de a tízszeres F1-es dobogós szerint nézői szempontból jól járt el.

– fogalmazott. – Nagyon furcsa lett volna, ha azok az autók nem veszik vissza a körüket, és Lewis az első, majd Max négy kocsival jön mögötte [valójában öten voltak köztük – a szerk.] a világbajnoki címet eldöntő körben. Másfelől Lewis számára valóban nem volt jó döntés, de a tévénézők és a sportág szempontjából Masi szerintem jól döntött. Nem hiszem, hogy szép lett volna, ha biztonsági autó alatt fejezik be a bajnokságot, mint ahogyan az sem, ha néhány autó elválasztja az elsőt és a másodikat a pályán. Én inkább Lewis oldalán álltam, mintsem Maxén, szóval úgy voltam vele, hogy »ő, Lewis elvesztette«. Az idény utolsó szakaszában a Mercedes hihetetlen munkát végzett. Ugyanakkor azt gondoltam, hogy milyen klassz, hogy ez a két srác ekkorát küzdött.”