12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapSportLabdaCsirke Ferenc lett az év edzője, centerek a legjobb játékosok

Csirke Ferenc lett az év edzője, centerek a legjobb játékosok

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség díjátadó gáláján 20 kategóriában hirdették ki 2021 legjobbjait. Az utánpótlás korosztályokban a Rátgéber Akadémia növendékei szinte taroltak.

Minden év elején, egy gála keretében jutalmazza a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség az előző esztendő legjobb sportolóit, edzőit, szakembereit. Idén sem volt ez másként, a napokban rendezett díjátadón összesen húsz kategóriában hirdettek legjobbat. A szövetség elnökségének döntése mellett a szurkolók is szavazhattak, hogy szerintük ki volt 2021 legjobbja, ezúttal közel 2200 közönságszavazt érkezett.

Baranya Megye legjobb profi kosárlabda edzője Csirke Ferenc lett, aki az NKA Universitas PEAC vezetőedzőjeként tavaly Magyar Kupa négyes döntőbe vitte csapatát, idén pedig a nemzetközi porondon is szépen szerepelt együttesével, arról nem is beszélve, hogy a most futó bajnokságban a negyedik helyen áll a PEAC-cal.

2021 legjobb felnőtt, profi női játékosa Kiss Virág, a PEAC válogatott centere lett, ami nem is meglepő, hiszen huzamosabb ideje ő már a csapat legponterősebb játékosa, rendre vezére tud lenni az egyre jobb eredményeket elérő gárdának.

A férfiak között a PVSK-Veolia szerb centere, Veljko Brkics lett az előző év legjobbja. Mindent elmond teljesítményéről, bogy a 2020 nyarán Pécsre igazoló magasember első szezonjában olyan jól teljesített, hogy meg is tartotta őt klubja, és a most zajló pontvadászatban is a csapat húzóembere tud lenni.

A további díjazottak:

Legjobb felnőtt amatőr játékosok
Női: Szabó Nóra (Komló Sport KK)
Férfi: Sipos Ádám (PEAC)

Legjobb U14-es játékosok
Leány: Subotic Milka (Rátgéber Akadémia)
Fiú: Teszárik Márton (Rátgéber Akadémia)

Legjobb U16-os játékosok
Leány: Palásti Julianna (Rátgéber Akadémia)
Fiú: Hőgye Patrik (PVSK)

Legjobb U18-as játékosok
Leány: Horváth Boglárka (PVSK, PINKK-Pécsi 424) és Nagy Réka (Rátgéber Akadémia)
Fiú: Schmera Gergely (Rátgéber Akadémia)

Legjobb U20-as játékos
Fiú: Váits Olivér (Rátgéber Akadémia)

Legjobb amatőr edző: Csutorás Fanni (Kozármiselny SE)

Legjobb női utánpótlás edző: Meszler Balázs (Rátgéber Akadémia)

Legjobb férfi utánpótlás edző: Sértő Ádám (Rátgéber Akadémia)

Legjobb sportvezető: Schäffer Balázs (Mohácsi TE kosárlabda szakosztály)

Legjobb játékvezető: Praksch Péter

Legtöbbet fejlődő játékvezető: Nagy Bence

Fair play-díj: Märcz Péter

Baranya megye diáksportjáért díj: Farkas Ádám

A gálán emlékplakettet kaptak még:
Dr. Teszler Sándor
Horváth Boglárka
Nagy Réka
Kmezics Zorán
Komlódi Dénes
Meszlényi Róbert
Árva-File Balázs
Mogyorósi András

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő