kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Dudálással tiltakoztak a buszsofőrök Pécsett

Egy bántó megjegyzés miatt hangzott fel a dudaszó hétfőn Pécs városában, de volt, aki szerint az alacsony béreknek is szólt a tiltakozás.

Hétfő délben tucatnyi buszvezető nyomta meg a dudát 8-10 másodpercre a forgalomban lévő és a végállomásokon álló járműveken - írja a Népszava. A sofőrök a hangjelzéssel a tiltakozásukat fejezték ki, mert a pécsi tömegközlekedésért felelős önkormányzati cég, a Tüke Busz Zrt. vezetője, Bánkuti István sértő megjegyzést tett rájuk egy interjúban. A vezérigazgató egy helyi lapnak többek között azt mondta, hogy „valóban van egy csomó buszvezető, aki pallérozatlan és bunkó módon tud megnyilvánulni. Kicsi a kínálat és nagy béreket se tudunk fizetni, így kompromisszumokat kell kötnünk”. Hasonló módon nyilatkozott az ellenőrökről is. Bánkuti István a napokban jelezte, hogy megbánta, amit mondott, és másképp kellett volna fogalmaznia, a munkaadójának pedig bejelentette a felmondását is. A városházán vizsgálatot indítanak az ügyben, Bánkuti sorsáról később döntenek. 

A Népszava megkérdezett több buszvezetőt is a Tüke Busz Zrt. dolgozói közül. Volt, aki elismerte, hogy a dudálás nem csak a sértő nyilatkozatnak, hanem az alacsony béreknek is szólt. A sofőrök havonta 250-270 ezer forintot keresnek, amit kevésnek találnak ahhoz képest, hogy milyen nehéz és veszélyes munkát végeznek. Bánkuti István is elismerte, hogy alacsony a sofőrök bére. 270-en dolgoznak a cégnél buszvezetőként, de még 20 kolléga kéne, hogy ne kelljen túlórázniuk. A jelenlegi bérek miatt viszont nem találnak új munkaerőt. A vezérigazgató szerint van esély 10 százalékos béremelésre, de az érdekképviseletek 18-20 százalékos bérnövekményt szeretnének. Ezt a követelést is jelezte a hétfői dudálás. 

 

Népszava

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk