Dudálással tiltakoztak a buszsofőrök Pécsett
Egy bántó megjegyzés miatt hangzott fel a dudaszó hétfőn Pécs városában, de volt, aki szerint az alacsony béreknek is szólt a tiltakozás.
Hétfő délben tucatnyi buszvezető nyomta meg a dudát 8-10 másodpercre a forgalomban lévő és a végállomásokon álló járműveken - írja a Népszava. A sofőrök a hangjelzéssel a tiltakozásukat fejezték ki, mert a pécsi tömegközlekedésért felelős önkormányzati cég, a Tüke Busz Zrt. vezetője, Bánkuti István sértő megjegyzést tett rájuk egy interjúban. A vezérigazgató egy helyi lapnak többek között azt mondta, hogy „valóban van egy csomó buszvezető, aki pallérozatlan és bunkó módon tud megnyilvánulni. Kicsi a kínálat és nagy béreket se tudunk fizetni, így kompromisszumokat kell kötnünk”. Hasonló módon nyilatkozott az ellenőrökről is. Bánkuti István a napokban jelezte, hogy megbánta, amit mondott, és másképp kellett volna fogalmaznia, a munkaadójának pedig bejelentette a felmondását is. A városházán vizsgálatot indítanak az ügyben, Bánkuti sorsáról később döntenek.
A Népszava megkérdezett több buszvezetőt is a Tüke Busz Zrt. dolgozói közül. Volt, aki elismerte, hogy a dudálás nem csak a sértő nyilatkozatnak, hanem az alacsony béreknek is szólt. A sofőrök havonta 250-270 ezer forintot keresnek, amit kevésnek találnak ahhoz képest, hogy milyen nehéz és veszélyes munkát végeznek. Bánkuti István is elismerte, hogy alacsony a sofőrök bére. 270-en dolgoznak a cégnél buszvezetőként, de még 20 kolléga kéne, hogy ne kelljen túlórázniuk. A jelenlegi bérek miatt viszont nem találnak új munkaerőt. A vezérigazgató szerint van esély 10 százalékos béremelésre, de az érdekképviseletek 18-20 százalékos bérnövekményt szeretnének. Ezt a követelést is jelezte a hétfői dudálás.
Népszava
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet 3 hónapja
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 3 hónapja
- "Európa ébredj fel!" - tiltakoztak közép- és kelet-európai gazdaszervezetek 3 hónapja
- Sztrájkot hirdetett a pécsi buszvállalatnál az egyik szakszervezet vasárnapra és hétfőre 4 hónapja
- Vizsgálatot indított a Volánbusz a száguldás közben telefonozó sofőr ügyében 4 hónapja
- Újabb Volán-sztrájk jöhet 4 hónapja
- Kiderült, mikor állnak munkába a Fülöp-szigetekről érkezett buszsofőrök 5 hónapja
- Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül 6 hónapja
- Kétnapos sztrájk jön a Volánnál 6 hónapja
- A bíróság első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál szervezett sztrájkot 6 hónapja
- Kétnapos sztrájkot hirdetett a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet 6 hónapja