Vb 2022: a horvát kapitány szerződést hosszabbított – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.08. 13:32
A Horvát Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján bejelentette, Zlatko Dalic szövetségi kapitány 2024-ig meghosszabbította a szerződését.

Az 55 esztendős szakember 2017 októberében vette át a nemzeti együttes irányítását. Daliccsal a horvát válogatott ezüstérmes lett a 2018-as világbajnokságon, a 2021-es, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon pedig a nyolcaddöntőig jutott. Eközben déli szomszédaink a Nemzetek Ligája mindkét kiírásában kiharcolták az A-ligában maradást.

A kapitány új megállapodása a 2024-es, németországi Eb végéig szól.

„Többször elmondtam, számomra a horvát válogatott irányításánál nincs nagyobb megtiszteltetés – idézi a hns-cff.hr Zlatko Dalicot, akivel a nemzeti együttes csoportelsőként jutott ki a jövő évi, katari világbajnokságra. – Bár ez a feladat hatalmas felelősséggel és nyomással jár, a legutóbbi néhány hónap meggyőzött, hogy jó úton járunk. Motivált vagyok, hogy boldoggá tegyük a horvát népet.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik