»
Csollány Szilveszter olimpiai bajnok lélegeztetőgépre került a koronavírus miatt

Csollány Szilveszter olimpiai bajnok lélegeztetőgépre került a koronavírus miatt

Csollány Szilveszter elkapta a koronavírust, nagyon súlyos az állapota / Fotó: Grnák László

Csollány Szilveszter elkapta a koronavírust, nagyon súlyos az állapota / Fotó: Grnák László

Blikk szerkesztőség
2021.12.06 18:01Módosítva: 2023.06.05 13:20

Budapest – Csollány Szilveszterért imádkozik Sopron és tulajdonképpen az egész ország: intenzív osztályon kezelik Sydney olimpiai bajnokát.

A tornász három hete elkapta a koronavírust, bő egy hete elkezdett romlani az állapota. Nem sokkal később pedig annyira rosszul lett, hogy mentővel az egyik budapesti kórházba kellett szállítani, s jelenleg is ott kezelik.

A Magyar Nemzet szerint lélegeztetőgépre került.

A rossz hírt először – konkrét név nélkül – Homonnay Gergely szellőztette meg közösségi oldalán.

„Van egy olimpikon, aki nagyon sok Gödény doktoros posztot, majd oltásellenesből is párat megosztott a közösségi oldalán. Még két hónapja is. Most állítólag az intenzíven van. 51 éves. Oltassátok be magatokat!” – közölte posztjában az író.

(A legfrissebb hírek itt)

Aztán mások már képpel is közzétették, hogy csakis Csollányról lehet szó. Az egyik Facebook-oldalon arról írtak, hogy válságos az állapota. Próbáltuk felvenni a kapcsolatot Csollány feleségével, Jutkával, de egyelőre nem válaszolt lapunknak. A környezetében akadt, aki név nélkül részletekről számolt be.

Csollány Szilveszter nem is olyan rég, még szerkesztőségünkben is bizonyította, hogy jó erőben van / Fotó: Grnák László

Csollány Szilveszter nem is olyan rég, még szerkesztőségünkben is bizonyította, hogy jó erőben van / Fotó: Grnák László

– Szilveszter három héttel ezelőtt kapta el a betegséget, de akkor még nem tűnt súlyosnak a baj – mondta lapunknak az olimpiai bajnok egyik közeli ismerőse. – Bő egy héttel ezelőtt aztán súlyosabbra fordult az állapota, olyannyira, hogy végül Sopronból egy fővárosi kórházba szállították, intenzív osztályra került, lélegeztetőgépre. Mást egyelőre nem tehetünk, mint imádkozunk azért, hogy jobban legyen.

A 2000-es olimpián, Sydney-ben Csollány magabiztosan nyert gyűrűn / Fotó:Getty Images

A 2000-es olimpián, Sydney-ben Csollány magabiztosan nyert gyűrűn / Fotó:Getty Images

A tornasportban is értesültek arról, hogy bajnok nagy bajban van.

– Az utóbbi időben nem sokat tudtunk Szilveszterről, elvonult Sopronba a világ elől és előlünk is . Azonban a rossz hír hozzánk is eljutott már, nagyon szomorúak vagyunk, szorítunk érte, szurkolunk neki, hogy nyerje meg ezt a harcot, hiszen fiatal, életerős ember – mondta lapunknak a Magyar Tornaszövetség egyik alkalmazottja.

Az olimpikon az Exatlon Hungaryban is indult / Fotó: TV2

Az olimpikon az Exatlon Hungaryban is indult / Fotó: TV2

Akik követték Csollányt a közösségi médiában, azok az utóbbi hónapokban, évben láthatták, hogy több posztot is megosztott a vírustagadó Gödény Györgytől, s nem igazán hitt az oltás hatékonyságában sem. Az 51 éves olimpikon 2003-ban vonult vissza a versenyzéstől, utána anyagi gondokkal küzdött. Dolgozott Izlandon, majd Svájcban is, most Kismartonban edzősködik, s tanít Szombathelyen, az ELTE Savaria Egyetemi Központban külsős szakoktatóként.

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourNoizzProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo
;