Kiadták a figyelmeztetést: viharokra számíthatunk jégeső és szélrohamok kíséretében

HelloVidék   
  Megosztom
Kiadták a figyelmeztetést: viharokra számíthatunk jégeső és szélrohamok kíséretében

Zivatarveszély miatt az egész országra első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett még a hőség miatt is adtak ki első-, másod-, és harmadfokú figyelmeztetéseket.

Mint írták, a vasárnapra virradó éjszaka is várhatók zivatarok, elsősorban az északnyugati, északi tájakon, kisebb eséllyel az Alföldön is, majd a reggeli órákra fokozatosan megnyugszik a légkör. A legintenzívebb cellákat felhőszakadás, rövid idő alatt lehulló 20-40 milliméternyi csapadék, viharos, 60-80 kilométer/órás széllökés és jégeső is kísérheti.

Vasárnap a délutáni óráktól ismét aktívvá válik a légkör. Az ország bármely pontján kialakulhat, vagy átvonulhat zivatar, legnagyobb eséllyel az Északi-középhegység tágabb környezetében. Itt, illetve az északnyugati területeken heves kísérőjelenségek is várhatók:

Forrás: OMSZ
Forrás: OMSZ

Zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Többfelé a zivataroktól függetlenül is megerősödhet a szél. Ezért Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére az erős szél veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Forrás: OMSZ
Forrás: OMSZ

Kiemelték, hogy vasárnap az Alföldön továbbra is 27-29 fok körül alakul a napi középhőmérséklet. Ezért ismét a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adták ki Békés és Csongrád-Csanád megyére. Baranya, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyére másodfokú, Budapestre, Pest, Fejér, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt vasárnapra.

Forrás: OMSZ
Forrás: OMSZ

Az országos előrejelzés szerint vasárnap a minimumok 13 és 22, a maximumok 30 és 38 fok között alakulnak. Az országos tisztifőorvos és az Országos Meteorológiai Szolgálat hőség miatti figyelmeztetésének különböző kritériumai vannak.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

időjárás

időjárás előrejelzés

időjárás jelentés

kánikula