Aktuális

Bekattant egyetemista támadta meg a szegedi anyukát és gyerekeit

Bors

Létrehozva: 2021.08.01.

A nő és a gyerekei békésen sétálgattak Szegeden, amikor a bekattant, külföldi diák rájuk támadt.

Forrás: Pexels

Az anya és a két gyereke éppen Szeged belvárosában sétálgattak, amikor egy kereszteződésnél melléjük lépett az izraeli-amerikai állampolgárságú egyetemista, és magán kívüli állapotban, vérben forgó szemekkel, angolul üvöltözni kezdett velük. Ezután az asszony karját is elkapta, rángatni kezdte, mire a gyerekek megijedtek, és elszaladtak.

A nő azonban nem tudott elmenekülni, a férfi ugyanis utólérte, és megint vadul ordibálni kezdett, aztán tovább ráncigálta, végül a nőnél lévő sütit is elmarta, amit zacskóstól a szájába tömött, és elrágicsált. 

A nő szerencséjére azonban az ámokfutó öklendezni kezdett az édesség csomagolásától, így el tudott menekülni. A magából kifordult diák viszont még ezek után is megpróbált utána rohanni, ami lehet, sikerült volna neki, ha nincs a közelben egy bátor járókelő, aki rávetette magát, és lefogta az őrjöngő zaklatót. 

A férfi ezután a segítő ellen fordult, akit összefüggéstelen angol szitkok közepette ütni kezdett, de hiába: a férfi nem hagyta magát, egy önvédelmi fogással leteperte, és lefogta, míg a rendőrök oda nem értek. Kiderült, hogy sokkoló magatartása nem a véletlennek, sokkal inkább nagyobb mennyiségű kábítószer hatásának köszönhető: a vérében és otthonában is drogot találtak. A Szegedi Járásbíróság most garázdasággal és kábítószer birtoklással vádolja. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714994114
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714994114
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714994114
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714994114
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika