Tokió 2020: kőbe vésték az olimpia és a paralimpia magyar bajnokainak nevét

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.20. 13:49
null
(Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A tokiói olimpiai és paralimpiai játékokon aranyérmes magyar sportolók sikerének állítottak emléket szerda délelőtt azzal, hogy a nevük kőbe vésve felkerült az V. kerületi Olimpia parkban az Olimpikonok és Paralimpikonok Falára – írja az MTI.


Az eseményt szervező Belváros-Lipótváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) beszédében elmondta: „bár az Olimpikonok és Paralimpikonok Falára csupán a bajnokok neve kerül felvésésre, mindenki többet olvas ki ezekből a sorokból”. A városvezető szerint ezek a sikerek összekötik az embereket.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő úgy vélte, olyan magyar hősök neveit vésték ma kőbe, akik a világnak is bebizonyították, hogy az elsők között is elsők.

„Hála nekik az idei olimpián és paralimpián hazánk zászlaját összesen tizenháromszor húzták fel a legmagasabbra. Ezek a sportolók megmutatták, hogy a kemény munkának megvan a jutalma” – fogalmazott.

Kifejtette, akkor lehet ilyen sikereket elérni, ha a tehetséget valaki felismeri, felkarolja és támogatja, a kormány pedig elkötelezett ebben. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelentősen megemelték a kiemelkedő sportteljesítményekért járó állami jutalmak összegét, de történelmi léptékű sportlétesítmény-fejlesztéseket is végrehajtottak annak érdekében, hogy minden feltétel rendelkezésre álljon a sportolók számára.

„Tettük ezt annak érdekében, hogy gyermekkortól egészen a felnőttkorig, mind a profi, mind az amatőr sportolók számára, úgy a nagyvárosokban, mint a kistelepüléseken, mindenki érezze magáénak a sportot” – hangsúlyozta a kormányszóvivő, aki kitért arra, hogy Magyarország a tokiói olimpián 206 ország között a 15. helyen végzett az éremtáblázaton, a paralimpiai csapat pedig a 18. helyen zárt, és minden idők második legtöbb magyar aranyérmét szerezte meg.

„Mi ez, ha nem a magyar kiválóság, szellem és akaraterő mindent elsöprő diadala?” – tette fel a költői kérdést Szentkirályi Alexandra.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint nagyon sikeres időszakon vagyunk túl.

„Vannak kitartó sportolóink és olyan szakembereink, akik éjt nappallá téve azon dolgoznak, hogy az a folyamat, amely 125 éve Hajós Alfréddal elkezdődött, ne szakadjon meg” – állapította meg.

Véleménye szerint ez annak köszönhető, hogy a kormány már több mint egy évtizede stratégiai ágazatként kezeli a sportot. A bajnokok által példaképeket állítanak a fiatalok elé, amivel az cél, hogy mindenki sportoljon.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke kifejtette, „ritkán adatik meg, hogy azt érezzük, a történelem itt jár közöttünk”, de úgy vélte, a mostani „egy ilyen különleges, történelmi pillanat”.

Becsey János, a Magyar Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke beszédében köszönetet mondott a kormánynak, hogy a bajnokoknak olyan életjáradékot és jutalmat ad, mint most, mert amikor ő 1992-ben paralimpiai aranyérmes lett, mindössze tárgyjutalmat kapott.

A rendezvény végén a beszédet mondók együtt leplezték le a Paralimpikonok, majd az Olimpikonok Falát, amelyekre már a tokiói bajnokok nevét is felvésték. Az eseményen számos paralimpiai bajnok, valamint az olimpiai aranyérmes Lőrincz Tamás is megjelent.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik