Aktuális

„A barátom az anyámmal szexelt, amíg kórházban voltam, hogy megszüljem a babánkat”

Bors

Létrehozva: 2021.10.18.

<p>Eddig 12 millióan látták a TikTok-on Alyssa-Mae Harrison videóját, amiben elmeséli, mit tett vele a volt pasija, Ryan, illetve a saját édesanyja.</p>

Amíg Alyssa a kórházban megszülte a közös gyermeküket, Flynnt, Ryan úgy döntött, elcsábítja Alyssa anyját. Bár a fiatal nő többször is kereste őt telefonon, hogy jelezze, beindult a szülés, a férfi sürgős elfoglaltságra hivatkozva nem ment be hozzá –  írta a Mirror.

@alyssa_mae1320

This actually happened 😂🤦🏻‍♀️🤮

♬ My Mom - Eminem

Azt mondta, valami történt, ezért nem tud bejönni a kórházba. Aznap este meglátogatott engem és a babát, és normálisan viselkedett. Ezen a ponton nem vettem észre semmi különöset. Hazatértünk, majd egy ideig normális életet éltünk” – árulta el Alyssa a lapnak. Az eset még 2018-ban történt, azonban 2020-ban Alyssa szomszédai valamiért megmutatták neki azokat a kamerafelvételeket, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy Ryan Williams és anyósa a szülés napján mindvégig együtt voltak abban a lakásban, ahol a fiatalok éltek. Miután Alyssa gyanút fogott, tovább kutatott. Ezt követően megtalálta azokat az üzeneteket, amik az édesanyja és exe váltottak egymással, emellett meztelen fényképekre bukkant. Kiderült, hogy a párocska a szülés idején is együtt volt.Szívfájdalmat éreztem, elárultak és kudarcot vallottam. Hónapokig magamat hibáztattam – mondta a fiatal nő.

„Amint megtudtam, összepakoltam és kidobtam az erkélyen Ryan holmiját. Azt mondtam neki, menjen el. Soha nem néztem hátra, és ez a legjobb dolog, amit valaha tettem magamért. Anyám és én megszakítottuk a kommunikációt. Megosztottam a videót a TikTok -on, és nem tudtam elhinni, hogy mennyi megtekintést, lájkot és megjegyzést kapott. Őrületes volt. Sokan megdöbbentek, undorodtak anyámtól és volt barátomtól. Néhányan viccesnek találták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998309
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998309
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998309
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998309
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika