előválasztás;Dobrev Klára;Márki-Zay Péter;

2021-10-17 20:53:11

Fegyelmezett szavazók döntöttek: Márki-Zay Péter lesz Orbán kihívója

Magabiztos győzelmet aratott a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje a második fordulóban. Dobrev Klára gratulált neki és rögtön támogatásáról biztosította.

– Együtt, pártok és civilek kivívhatjuk hazánk új szabadságát – jelentette ki üdvrivalgások közepette Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) miniszterelnök-jelöltje vasárnap este az eredményváróján, még a hivatalos végeredmény bejelentése előtt, de már a biztos győzelem tudatában. Azt mondta, olyan új Magyarországot akarnak építeni, ahol „a szeretet lesz az uralkodó”.

Riválisa, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) aspiránsa már a hivatalos eredmények előtt telefonon gratulált Márki-Zay Péternek, és bejelentette: ellenfele lett a hatpárti ellenzéki összefogás közös kormányfőjelöltje, akit mindenben támogat.

Márki-Zay győzelme már vasárnap délután valószínűsíthető volt a részeredmények alapján, és ez késő estére bizonyossá is vált. Országosan Márki-Zay a voksok 56,7 százalékát szerezte meg, míg Dobrev 43,3 százalékot ért el. Öszszesen mintegy 655 ezer érvényes szavazat alapján hirdettek eredményt. Budapest 18 választókörzete közül 17-et húzott be Márki-Zay, mindegyiket meggyőző fölénnyel. 

Márki-Zay győzelme már vasárnap délután valószínűsíthető volt a részeredmények alapján és ez késő estére bizonyossá is vált. Országosan Márki-Zay a voksok 56,7 százalékát szerezte meg, míg Dobrev 43,3 százalékot ért el. Összesen mintegy 655 ezer érvényes szavazat alapján hirdettek eredményt. Budapest 18 választókörzete közül 17-et húzott be Márki-Zay, mindegyiket meggyőző fölénnyel. Vidéken szorosabb volt a verseny, a 19 megye közül 10-et nyert Dobrev, Márki-Zay 9-ével szemben, azonban a szavazatszámokban itt is magabiztos fölénnyel zárt a hódmezővásárhelyi polgármester.

Lapunknak két elemző értékelte az előválasztást, Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint fegyelmezettek voltak a szavazók, Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász pedig úgy vélte: a szimpátia mellett a taktikáról is szólt a második kör.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) miniszterelnök-jelöltje nyerte az ellenzéki előválasztást, legyőzte Dobrev Klárát (Demokratikus Koalíció). Az ország 19 megyéjéből 10-ben nyert Dobrev és 9-ben győzött Márki-Zay, de összességében így is az MMM jelöltje kapott több voksot vidéken. Budapest 18 választókörzetéből csak a XV. kerületiben tudott győzni Dobrev, a többiben fölényesen nyert Márki-Zay. Öszszességében Márki-Zay Péter a szavazatok 56,7 százalékát szerezte meg, míg riválisa 43,3 százalékot ért el. Budapesten Márki-Zay 64,6 százalékot ért el, míg Dobrev 35,4- et. Vidéken 52,5-47,5 százalékos arányban nyert az MMM jelöltje. Összesen mintegy 655 ezer érvényes szavazat alapján hirdettek eredményt.

Az eredmények ismeretében Márki-Zay már vasárnap este nyolc óra előtt gyakorlatilag győzelmi beszédet mondott fővárosi eredményváróján.

– Együtt, pártok és civilek kivívhatjuk hazánk új szabadságát – fogalmazott a politikus, aki állította, új Magyarországot akarnak építeni, ahol „a szeretet lesz az uralkodó”. Az újdonsült közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint ebbe az új hazába „minden zsidót, meleget, cigányt, jobb- és baloldali embert szeretettel fogunk magunkhoz ölelni”. Arról is beszélt a politikus, hogy a vasárnap esti lendületnek nem lehet vége, miközben biztos benne, hogy a lejárató kampányok majd csak most kezdődnek igazán a Fidesz oldaláról. – Egy kérdés maradt mostantól kezdve a választásig: Fidesz vagy nem Fidesz? Ha leváltjuk őket, még a fideszeseknek is jobb lesz – mondta Márki-Zay. Szólt arról is, hogy a szombati urnazárást követően felhívta Dobrev Klárát, akivel megbeszélték: csak együtt tudnak majd tovább dolgozni.

Dobrev is előbb állt a sajtó elé, mint hogy véglegessé váltak volna az eredmények. A DK indulója elismerte a vereségét, elmondta, telefonon már gratulált Márki-Zay Péternek. – Tiszta szívemből gratulálok neki. Már ő a hatpárti ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje. Biztosítottam őt, hogy mindenben támogatni fogom – jelentette ki. A politikus szerint a DK megerősödve jött ki az előválasztásból, ők az ellenzék legerősebb pártja. Ugyanakkor megjegyezte azt is: „mostantól nem foglalkozhatunk egymással”, már csak arra kell figyelni, miként fogja legyőzni jövőre a hatpárti összefogás Orbán Viktor kormányát.

– Egy előválasztás jellemzően szimpátiavoksolás szokott lenni, ám jelen esetben a választók egy jelentős része, főként a politikailag tájékozottabbak mérlegeltek, s nem a miniszterelnöknek leginkább alkalmas jelöltet, azaz Dobrev Klárát támogatták, hanem azt, aki szerintük le tudja győzni Orbán Viktort – értékelt lapunknak Szentpéteri Nagy Richard. Az alkotmányjogász, politológus szerint a magas részvételi arány egyfajta közéleti forradalmat jelent, ugyanis láthatóan sokakat magával ragadott az előválasztás hangulata. Főleg az ellenzékkel és a kormánnyal szemben egyaránt kritikus fiatalok közül, akik Márki-Zay személyében megtalálták a maguk jelöltjét.

– Szimpatikus volt számukra, hogy az erős kormánykritika mellett az ellenzékkel szemben is meghatározta magát – jelentette ki Szentpéteri Nagy Richard. – És ebből komolyan profitált, hiszen rengeteg korábban nem szavazó fiatalt tudott az urnákhoz csábítani, s hangsúlyozandó, ők nem Fidesz-trollok, hanem a klasszikus ellenzéki pártokra nemet mondók.

A szakértő számára nem okozott meglepetést az előválasztás, mint megjegyezte, lehetett tudni, hogy az első forduló a pártok logisztikai képességéről szól majd, s ezt, ahogyan előre sejteni lehetett, meg is nyerte a DK. A második forduló viszont a szavazói szimpátia mellett a taktikáról is szólt, s sokan megértették, hogy olyasvalakit kell választani, aki jövőre a nagyközönség számára a legjobban tetszhet.

– Az is látszott a második fordulóban, hogy meglepően fegyelmezettek voltak a szavazók, hiszen jellemzően arra voksoltak, akit a számukra szimpatikus, ám korábban kiesett vagy visszalépett miniszterelnök-jelöltek javasoltak számukra – erről már Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója beszélt lapunknak. Persze némi lemorzsolódás látszott, hiszen nagyjából 190 ezer első körben szavazó nem vett részt a második fordulóban. Ami meglepetést okozott, az a mintegy 220 ezer új szavazó: ez komoly visszaigazolás Márki-Zay Péter számára, hiszen ő éppen azzal kampányolt, hogy új voksokat is be tud vonzani.

Virág Andrea szerint nem meglepetés Márki-Zay győzelme, hiszen pontosan tudni lehetett, a DK az első körben jól mozgósított, viszont kevés a tartaléka, igazából csak Karácsony Gergely legelkötelezettebb baloldali szimpatizánsaira számíthattak. Márki-Zay pedig ki tudta használni, hogy a DK elutasítottsága bizonyos körökben még elég magas, például a pártvezetések szintjén sokat közeledett egymáshoz a Jobbik és a DK, ám a szavazóknál jellemzően mindkét oldalon megmaradt az elutasítottság a másik felé.

– Ez a budapesti eredményeknél látszik látványosabban, hiszen a fővárosban magasabb volt a részvétel – tette hozzá a Republikon stratégiai igazgatója. – Emiatt itt látszik jobban a választói fegyelmezettség is: még az olyan, klaszszikusan baloldali kerületekben is Márki-Zayra szavazott a többség, mint a X. vagy a XIII., csak mert például Karácsony Gergely ezt kérte tőlük. Ami azt mutatja, hogy a miniszterelnök-jelöltek szavának súlya van, ami jó jel lehet jövő tavasszal, hiszen mindegyiküknek az ország más-már részén van a többieknél nagyobb ereje, befolyása. Egy ügyes stratégiával ezt hatékonyan ki lehet használni, vagyis mindenkire szükség lesz, ami jó előjel az összefogás szempontjából, hiszen az ellenzék végre előnyt kovácsolhat a sokszínűségéből.