Kapcsolódási pont

2021.10.17. 19:38

Soltész Miklós: a szlovén nemzetiségi közösség számára megtartó erő a hitélet

A szlovén nemzetiségi közösség számára önkormányzatuk, iskoláik, intézményeik, civil szervezeteik mellett fontos megtartó ereje van hitéletük gyakorlásának is – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Vas megyei Apátistvánfalván, ahol átadta a római katolikus plébánia külsőleg felújított épületét.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára beszédet mond az apátistvánfalvi plébánia külsõleg megújult épülete elõtt 2021. október 17-én.

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Soltész Miklós hangsúlyozta: a szlovének által lakott Rába-vidéken Szentgotthárdon, Felsőszölnökön és Alsószölnökön is megújulnak a katolikus egyház épületei, a térség átfogó fejlesztési programjának keretében pedig a magyar és a szlovén állam összefogásával hamarosan felújítják az apátistvánfalvai Harding Szent István templomot is.

Elmondta, hogy

a külsejében megszépült plébániaépület közösségi térként szolgál, naponta használják a helyi iskolások, civil közösségek is, éppen ezért szeretnék az épület belsejét is mielőbb felújítani.

Soltész Miklós beszédében úgy fogalmazott: a szlovén nemzetiség kis lélekszáma ellenére példaként szolgálhat összefogásból, megmaradásból és azért is, mert tagjai azt, hogy egy viszonylag kis területen a Rába-vidéken élnek, előnyükre fordították.

Az általuk megfogalmazott célok és programok alapján, a közreműködésükkel dolgozták ki a Rába-vidék fejlesztési programot, amely a helyi kisvállalkozások, gazdálkodók fejlesztését, megmaradását szolgálja. A programra három év alatt 21 millió eurónak megfelelő összeget fordítanak magyar állami forrásokból.

V. Németh Zsolt (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az ünnepségen azt hangsúlyozta:

az azonos gyökerekből táplálkozó keresztény kultúra, a hit közös gyakorlása „kapcsolódási pont” a Rába-vidéken élő emberek között, ezért fontos az egyházi épületek megóvása és felújítása.

Különösen akkor, amikor Európában támadják a keresztény értékrendet, és templomok kapnak az eredetitől teljesen eltérő, világi funkciókat.

Borítókép: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond az apátistvánfalvi plébánia külsőleg megújult épülete előtt 2021. október 17-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában