Celeb

Élőben hülyézte le Dömsödi Gábor Hajdú Pétert

Bors

Létrehozva: 2021.10.17.

<p>Dömsödi Gábor lelkének jót tett, hogy egy könyv formájában megírta a véleményét Hajdú Péterről, aki szerint nem ezt a módját kellett volna választania annak, hogy az iránta érzett haragját levezesse.</p>

A két műsorvezető viszonya korábban nagyon megromlott, amikor Dömsödi Gábor 2013-ban megírta a Friderikusz és Hajdú serpája voltam című könyvet. A kötetben Dömsödi a két régi kollégája nézve kellemetlen történeteket tárt a nyilvánosság elé, ami miatt Hajdú Péter 45 milliós pert akar akasztani a nyakába. Úgy tűnik, mostanra elásták a csatabárdot, hiszen az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban békésen társalogtak egymással.

A műsorban Hajdú megkérdezte kollégájától, hogy pénzkereset céljából írta-e meg a rá nézve nagyon sértő könyvet, amire Dömsödi igennel válaszolt. „De miért nem szóltál? Adtam volna kölcsön” – szegezte neki a kérdést Dömsödinek. „Hülye vagy?”– kérdezett vissza Dömsödi, aki szerint Hajdú mára megváltozott, már nem az az ember, aki a könyvben szerepel.Valamiért te megsértődtél rám, amit én k****ra nem értettem…az én részemről mindig szeretet volt irányodba” – érvelt Hajdú. Nagyon nem értettem egyet azzal, ahogy viselkedsz, és ez egy utolsó pofon volt – hangzott el a vendége válasza. De nem adunk ilyen pofont”­­– érvelt Hajdú. Hát én adtam – mondta a jelenleg 60 ezer forintos munkanélküli segélyből élő Dömsödi, akinek azonban a nagybeteg felesége dolgozik. Tulajdonképpen ő tartja el.

„Arra van szüksége, hogy dolgozhasson, hogy hasznosnak érezhesse magát. Azért még maradt annyi tartalékunk, amennyi biztosítja, hogy megélünk, de már nagyon sok nincs, a nyugdíjig kihúzzuk” – vallotta be Hajdúnak Dömsödi Gábor, aki bevallotta, anno annyi pénzt keresett havonta, amiből egy lakótelepi lakást meg lehetett volna venni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt