eredmények;előválasztás;

2021-10-17 13:38:30

Szoros csaták, kiábrándító vereségek: az ellenzéki előválasztás eredményei egy helyen

Több olyan választókerület és megye volt, ahol egyik vagy másik jelölt fölényesen tudott diadalmaskodni, de végül a hódmezővásárhelyi polgármester bizonyult jobbnak a miniszterelnök-jelöltek csatájában.

Noha vasárnap reggel a szavazatszámlálást végzők nem ígértek napközbeni részeredményeket, már kora délután elkezdtek szállingózni az adatok. Akadtak megyék és választókerületek, ahol egyik vagy másik jelölt sima győzelmet aratott, de voltak nagyon szoros eredmények is. Végül azonban Márki-Zay Péter szerezte meg a szavazatok többségét, rá összesen 371 560-an szavaztak, ami az összes voks 56,71 százalékát jelentette. Dobrev Klárára 283 677-en szavaztak, ez 43,29 százalékot ért. Összesen egyébként 662 353-an járultak az urnákhoz, amiből az összes érvényes szavazat száma 655 237-et tett ki, 7116 érvénytelen voks mellett.

Vidéken Dobrev hangsúlyosabb tudott lenni

Viszonylag szoros eredményt hozott az ellenzéki előválasztás második fordulója Tolna megyében, ahol Dobrev Klára összesen 5504 szavazatot tudott összegyűjteni, míg Márki-Zay Péter 5017-et. Ez azt jelentette, hogy a megyében Dobrev Klára végzett az első helyen a szavazatok 52,3 százalékával, Márki-Zay Péter pedig 47,7 százalékot szerzett.

Zala megyében már sokkal szorosabb volt a verseny. A 24 érvénytelen és 59 nem érvényesített szavazólap kiszűrése után kiderült, hogy a DK-jelölt Dobrevre a helyiek 6992 szavazatot adtak le, míg Márki-Zay Péterre 6777-en szavaztak. Ezzel ezt a megyét is a DK-nak sikerült behúznia.

Nem sokkal a szavazatszámlálás kezdete után megnyerte első vidéki körzetét Márki-Zay Péter. Nevezetesen Vas megyét, ahol 32 érvénytelen és 115 nem hitelesített voks mellett a hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője 7227 szavazatot kapott, míg ellenfele 6235-öt. 

Nógrád megyében aztán Dobrev Klára mutatkozott sokkal erősebbnek, 4462-en szavaztak rá a sátrakban és online, míg ellenfelére mindösszese 2953-an. Ezzel a DK jelöltje a szavazatok 60,18 százalékát szerezte meg, míg Márki-Zay 39,82 százalékot.

Szintén a DK-s jelöltnek állt Heves megye is, de itt szorosabb küzdelmet hozott az előválasztás második fordulója: 7647 szavazattal Dobrev Klára nyert, míg Márki-Zay Péterre 6746 voks érkezett. A megyében összesen 74 érvénytelen szavazat született.

Dobrev Klárának sikerült Somogy megyében is diadalmaskodnia, összesen 8542 szavazott gyűjtött be, míg Márki-Zay Péterre csak 6802-en szavaztak. A voksok közül a megyében mindössze 17 volt érvénytelen, a nem hitelesített szavazatokból viszont 270 akadt.

Komárom- Esztergom megyét is hozta Dobrev Klára 9970 szavazattal, míg Máki-Zay Péter itt 8052 voksot kapott. Az érvénytelen szavazatok száma itt elérte a 243-at. 

A Győr-Moson-Sopron megyében született eredmények megtörték Dobrev Klára sikerszériáját. Márki-Zay a megyében ugyanis népszerűbbnek mutatkozott, 13 767 szavazatot söpört be, míg a DK-jelölt 10616-ot. Itt összesen 19-en szavaztak érvénytelenül és 247 szavazólapot nem hitelesítettek.

Csongrád-Csanád megyében - hazai pályán - is magabiztosan nyert Márki-Zay Péter, itt majdnem dupla annyi szavazatot szerzett Dorev Klára ellenében. A Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőjére 21769-en voksoltak, míg Dobrevre csak 11 461-en. A megyében 64 érvénytelen szavazat született és 253 nem érvényesített szavazólapra bukkantak.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében Dobrev Kárának kicsit sikerült összeszednie magát, szépített is az eredményén: 8043 szavazatot kapott, míg Márki-Zay Péter pedig 7716-ot.

A DK jelöltje nem örülhetett azonban sokáig, mivel Márki-Zay Békés megyét is behúzta előle. A hódmezővásárhelyi vezető összesen 8699 szavazatot szerzett, míg Dobrev Klára csak 7790-et.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében aztán 8941 szavazattal újra helyre tette Dobrev Márki-Zayt, utóbbi ugyanis jókora hátrányt szenvedett el a maga 7902 szavazatával. A megyében egyébként összesen 43 érvénytelen szavazat született.

Baranya megyében Márki-Zay Péternek sikerült kicsit vissza kapaszkodnia, így szorosabb eredmény született: amíg a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője 11518 szavazatot kapott, addig Dobrev 11863-at. Az érvénytelen szavazatok száma 37 volt, a nem hitelesítetteké 182. 

Fejér megyében már Márki-Zay Péternek állt a zászló, összesen 11416 szavazatott gyűjtött be, míg Dobrev Klára csak 10540 támogatót szerzett. Összesen a megyében 29-en szavaztak érvénytelenül.

Veszprém megyét szintén Hódmezővásárhely polgármestere nyerte meg 9967 vokssal, Dobrev Klára 9343 szavazatot szerzett. Itt összesen 24 érvénytelen és 121 nem hitelesített szavazat született.

Budapesten nagyon kikapott a DK-s jelölt

Budapest 1-es választókerületében összesen 24881-en vettek részt az előválasztás második fordulóján, amiből 24666 érvényes szavazat született. Márki-Zay Péterre 18801-en szavaztak, míg Dobrev Klárát 5865-en gondolták alkalmasabbnak Orbán Viktor leváltására.

Budapest 2-es számú választókörzetében - Újbuda északi részén - Márki-Zay Péter szintén erősen rávert ellenfelére: összesen 16391 szavazatot gyűjtött, ezzel szinte elsöpörte Dobrev Klárát. A DK-s miniszterelnök-jelölt itt csupán 6135 voksot tudott begyűjteni. 

Budapest 3-as választókörzetében összesen 8 darab érvénytelen szavazat és 43 nem hitelesített szavazólap mellett, Dobrev Klárára 1386 támogató voks érkezett, míg Márki-Zay Péterre 5692. 

Budapest 4-es számú választókörzetében - ami jellemzően a II. kerületet takarja - Dobrev Klára szintén nem tudott erőt kifejteni: 1953-an szavaztak rá, míg Márki-Zay Péter 6102 voksot kapott, ami 75,8 százalékos diadalt jelentett számára. 

Budapest 5-ös számú választókörzete kiábrándító vereséget hozott Dobrev Klára számára: amíg ellenfele 11465 szavazatot tudott gyűjteni, addig ő csupán 4427-et.   

Hódmezővásárhely polgármestere Budapest 6-os számú választókörzetben is súlyos vereséget mért Dobrev Klárára, miután 9691 szavazatot szerzett meg, ellenfele viszont csak 3676 szavazatnak örülhetett. A szavazókerületben egyébként 26 érvénytelen szavazatot számoltak össze és 130 nem hitelesített szavazólap került elő az urnákból.

Budapest 7-es számú választókörzetében Márki-Zay Péterre 10739, míg Dobrev Klárára 5830 érkezett. Ezt azt jelenti, hogy a javarészt a XIII. kerületet magába foglaló körzetet 64,81 százalékkal Márki-Zay Péter nyerte meg.

Budapest 8-as számú választókörzetében - mely Zugló jelentős hányadát lefedi - Márki-Zay Péter győzött 12 255 szavazattal, Dobrev Klára pedig 6262 szavazatot vitt el. Érvénytelen szavazólapból 20, míg nem hitelesítettből 146 akadt.

Budapest 9-es számú választókörzetében - mely Kőbányát és Kispestet is magába foglalja - Márki-Zay Péter aratott győzelmet, igaz, csak szűk fölénnyel. A miniszterelnök-jelölt 4988 szavazatot kapott, míg Dobrev Klárának 4661-en szavaztak bizalmat. Az érvénytelen szavazatok száma 74 volt. 

Budapest 10-es számú választókörzetében Márki-Zay Péter 8611, míg Dobrev Klára 6007 szavazatot kapott. 

  

Budapest 11-es választókörzetében - Újpesten - Márki-Zay Péter 6238, míg Dobrev Klára 5282 voksot szerzett. Az erénytelen szavazatok száma itt elérte a 108-at.

Budapest 12-es számú választókörzetében, Rákospalotán Dobrev Klára szoros különbséggel diadalmaskodott: itt 4114 szavazatott gyűjtött be, szemben Márki-Zay Péterrel aki alig lemaradva 4085-öt szerzett. 36-an szavaztak érvénytelenül.

 

Budapest 13-as számú választókörzetében - mely Zugló egy részét és a XVI. kerületet foglalja magába - Márki-Zay Péter nevetett a végén: 6232 szavazatot gyűjtött be, míg Dobrev Klára itt 3895 szavazatot söpört be. Mindössze 8-an szavaztak érvénytelenül és 78 nem hitelesített szavazólap került elő. 

Budapesti 14-es számú választókörzetében, mely Rkosmentét foglalja magában. Itt Márki-Zay Péter összesen 4719 szavazatot szerzett, míg Dobrev Klára 4025-öt. Az érvénytelen szavazatok száma 9 volt, a nem hitelesített szavazólapoké 115. 

Budapest 15-ös számú választókörzetében - mely Pestszentlőrinc nagy részét, valamint Pestszentimrét foglalja magába - ugyancsak Márki-Zay Péter győzött 4448 szavazattal, Dobrev Klára azonban szorosan a nyomában volt, 4049 voksot gyűjtött be. Itt 10-en szavaztak érvénytelenül és 93 szavazólapot nem hitelesítettek.

Budapest 16. választókörzetében is Márki-Zay Péter vitte el az első helyet 4979 szavazattal, míg Dobrev Klára 4323 voksot szerzett. Itt 157 érvénytelen szavazólapot találtak az urnákban.

 

Budapest 17. választókerületében - Csepelen és Soroksáron - kis fölénnyel, de Márki-Zay Péter lett a befutó 4530 szavazattal, Dobrev Klára 4487 voksot kapott. Ez a körzet összesen 8 érvénytelen és 67 nem hitelesített szavazatot hozott.