Aktuális

A legkisebb koporsók a legnehezebbek: elhunyt koronavírusban egy 10 éves kislány

Bors

Létrehozva: 2021.10.17.

Mindössze 5 nap alatt elvitte a koronavírus a kislányt.

Mindössze 10 éves volt az Egyesült Államokban élő Teresa, amikor elkapta a koronavírust. Az első tünetek jelentkezése után 5 nap múlva meghalt, semmilyen egyéb betegsége nem volt.

A gyászoló édesanya a kislány temetése után most arra igyekszik rábeszélni az embereket, hogy ne vegyék félvállról a vírust. Elment például Teresa iskolájának a bizottsági ülésére is, ahol vírus- és oltásellenes szülők tartottak megbeszélést azért, hogy eltöröljék a körzetben a maszkhordást, mondván, hogy a vírusnak vége van. 

"Többen mondták, hogy a vírusnak nagyjából vége, és az egészséges emberek nem halnak meg. Amikor mindenki ezt a hírt osztogatta meg, én éppen az egészséges kislányom halálos ágya mellett ültem. Öt nappal a tünetek jelentkezése után elhunyt" – mondta Nicole, az édesanya. 

Bár a koronavírusban a leggyakrabban alapbetegséggel rendelkező idősebbek hunynak el, betegség a gyerekeket sem kíméli. A 13 éves Petyon Baumgarth például az iskolában kaphatta el a koronavírust. A kislányt kórházba szállították, mert a tünetei súlyosak voltak, ám egy héttel később elhunyt.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715096111
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715096111
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715096111
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715096111
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715096111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715096111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715096111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet