Európai Unió;Szijjártó Péter;jogállam;homofóbia;Pegasus;

2021-10-17 11:35:31

Szijjártó Péter interjút adott a pánarab hírtévének

A külgazdasági és külügyminiszter a Pegasus-ügy kapcsán kifejtette, szerinte nem ok a megfigyelésre az, hogy valaki újságíró.

A homofóbtörvényről, a demokrácia állapotáról, a Pegasus-botrányról és Magyarország esetleges EU-ból való kilépéséről is szó esett abban az interjúban, melyet Szijjártó Péter adott az al-Dzsazíra hírtelevíziónak. A beszélgetést a hvg.hu szemlézte. A műsorvezető azzal a felvetéssel indított, miért van az, hogy ahányszor csak meginterjúvolja a magyar külügyminisztert, mindig akad olyan téma, amelyben Magyarország és az Európai Unió között súlyos vita van.

Szijjártó Péter kifejtette, Magyarországnak elsősorban szimbolikus, ideológiai vitái vannak az európai intézményekkel. 

- fogalmazott. A homofób törvényt érintő kérdésre felmondta a magyarok számára már jól ismert szólamokat. Azt hangoztatta, a kormány megelégelte, hogy „bizonyos civil szervezetek, LMBTQ-aktivisták egyszerűen elmentek iskolákba, óvodákba, és olyasmikről kezdtek beszélni a gyerekeknek, amikről a szülők maguk akartak”.

A riporter erre felidézte Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének véleményét a törvényről – „szégyenletes” –, valamint Mark Rutte holland miniszterelnök szavait, aki szerint Magyarországnak nincs helye az Európai Unióban. Erre a tárcavezető azt mondta, Rutte „nagyon súlyos hungarofóbiában szenved”, amire korábbi kijelentései alapján is következtetni lehet. „Nem Mark Rutte dolga megmondani, hogy ki tagja az Európai Uniónak és ki nem. Először a saját problémáival kellene foglalkoznia, Hollandiában, például azzal, hogy hónapok óta nem sikerül kormányt alakítania”. Von der Leyenről szólva pedig megjegyezte, „szégyenletes, hogy így beszél a magyar törvényhozásról. Az Európai Bíróság vizsgálja a gyermekvédelmi törvényt, mert a Bizottság eljárást indított ellenünk az ügyben. Így bejelenteni egy olyan eljárás eredményét, amely még el sem kezdődött, visszavisz minket a kommunista diktatúrába”. 

Szóba került a magyar demokrácia ügye. A minisztert szembesítettek a Freedom House 2020-as demokráciajelentésének egy megállapításával, mely szerint a magyarországi rendszer már nem felel meg a demokrácia definíciójának. "Hogy őszinte legyek, nem érdekel" - felelte a politikus. Szijjártó Péter szerint ugyanis nem a Freedom House dolga megítélni a magyar demokráciát. "A Freedom House egyik aktivistája sem harcolt meg a szabadságunkért, a szuverenitásunkért. Mi voltunk azok.”

A riporter azt is felvetette, a magyarországi médiumok többsége barátságos a kabinettel. Bárcsak ez lenne a helyzet, az nagyszerű volna, de sajnos nem így van" - felelte mosolyogva. 

Kapott kérdést a Pegasus-botránnyal kapcsolatban is. Egészen konkrétan Németh Dániel megfigyelésének az ügye, aki magát Szijjártó Pétert is lefotózta, amint a kormányközeli megrendelésekben dúskáló Szíjj László adriai luxusjachtján pihen. A miniszter válaszában itt is követte a kormányzati kommunikáció csapásirányát - nem ismerte el, de nem is cáfolta, hogy a magyar kormány is használja a kiberfegyvert. Megjegyezte, sosem fog arról beszélni, milyen technikákkal végzi a magyar kormány a titkos megfigyeléseket.

Szijjártó Péter egyértelműen nemmel felelt arra a kérdésre, hogy Magyarországon szó lenne az EU-ból való kilépésről. Azt hangoztatta, „Magyarországnak az az érdeke, hogy az Európai Unió erős legyen, hozzátéve, az EU „eredeti értékeiben” osztozik az ország, de azokban, amelyeket a liberális mainstream most erőltet, nem. „Például sosem fogjuk támogatni az úgynevezett Európai Egyesült Államok koncepcióját, mert azt akarjuk, hogy az erős EU alapjai az erős tagállamok legyenek".