Négy rádiós pályázaton hirdetett nyerteseket a Médiatanács

Többszöröse – bizonyos esetekben több tízszerese – a napi-, heti- és havilapok lapszámának weboldalainak/oldalainak látogatottsága a terjesztett példányok számánál – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti ülésén elfogadott új tanulmányából. A grémium a szerződéses vállalások és a termékmegjelenítésre, támogatásra vonatkozó szabályok megszegése miatt szabott ki bírságot, valamint figyelmeztetett szolgáltatókat, és rádiós frekvenciapályázatokkal kapcsolatos döntéseket is hozott – többek között két vidéki és két fővárosi médiaszolgáltatási lehetőség pályázati eljárásában állapított meg nyerteseket.

A napilapoknál kétszerese, a hetilapoknál több tízszerese is lehet a webes látogató a terjesztett lapszámnak

2021 első félévét vizsgáló, a nyomtatott sajtótermékek print és online megjelenéséről fogadott el egy új tanulmányt a Médiatanács. A 66 sajtóterméket elemző összeállítás szerint a napilapok közül az Észak-Keleti Naplónak és a Blikknek átlagosan 50 ezer feletti a példányszáma, a többi, hasonló terjesztésű újságból pedig közel feleannyi vagy kevesebb fogy. Ez az arány megtalálható az újságok weboldalainál is, napi látogatójuk azonban körülbelül tízszerese a példányszámnak. A hetilapok közül a Nők Lapjából több mint 170 ezret terjesztenek, ettől azonban elmarad a közel 109 ezres webes felhasználó. A hvg.hu-t közel 1,8 millióan látogatják, míg fizikai formában alig 27 ezret vásárolnak belőle. A teljes tanulmány hamarosan olvasható lesz az NMHH honlapján.

Médiafelügyeleti döntések

A grémium a szerződéses vállalások betartását vizsgálta több vidéki rádiónál. A velencei 90.4 Best FM kevesebb magyar zenét, míg a kiskunfélegyházi Rádió Smile kevesebb szöveget, magyar zenét, illetve a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsort, továbbá közszolgálati műsorszámot tett közzé, e tekintetben megsértette a vonatkozó törvényi rendelkezést is, valamint több zenét, ismétlést és reklámot tett közzé a megengedettnél, amiért a testület figyelmeztette a rádiók szolgáltatóit. A kaposvári 99,9 Rádió 1 szolgáltatójára és vezető tisztségviselőjére összesen 20 ezer forint bírságot rótt ki a tanács, mert kevesebb zenét sugárzott szerződéses vállalásaihoz képest.

A Médiatanács összesen 100 ezer forint bírságot szabott ki a Balaton Televízió szolgáltatójára és figyelmeztette a Somogy TV-t. Előbbi médiaszolgáltató az egyik áprilisi,  termékmegjelenítést tartalmazó műsorában olyan reklámértékű információkat közölt egy bemutatott termékkel kapcsolatban, melyek közvetlen vásárlásra ösztönözhették a nézőket, Egy másik adásban pedig a műsort támogató cég termékeinek bemutatása ugyancsak vásárlásra buzdító hatású lehetett, amit a jogszabályok nem tesznek lehetővé. Utóbbi szolgáltató a vizsgált augusztusi adáshéten nyolc alkalommal elmulasztotta közzétenni a termékmegjelenítésről szóló tájékoztatást a műsorszámok végén, emellett két esetben a műsorszámot támogató vállalkozások termékeiről reklámértékű információkat tett közzé.

A Médiatanács a jogi következmények kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

Bejelentés alapján olyan műsorokat is vizsgált a grémium, amelyeknél nem indít eljárásokat. Augusztusban az RTL Klub Survivor – Celebek a civilek ellen! című műsor egyik epizódjában, valamint a TV2-n sugárzott Bohém rapszódia című filmben nem volt olyan tartalom, ami indokolta volna első esetben a 12-esnél magasabb, 16-os, míg a második esetben a 16-osnál magasabb, 18-as korhatár-besorolást.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete eljárása nyomán, mely állampolgári bejelentésre indult a Magyar Nemzet Online felületén februárban megjelent cikkel kapcsolatban, a Médiatanács hatósági eljárást indított.

Rádiós frekvenciapályázatokkal kapcsolatos döntések

A tanács nyertest hirdetett a Mór 89,0 MHz és a Szekszárd 102,5 MHz helyi, valamint a Budapest 100,3 MHz és a Budapest 105,9 MHz körzeti vételkörzetű médiaszolgáltatási lehetőségek közösségi jellegű használatára kiírt pályázati eljárásokban: a két vidéki médiaszolgáltatási lehetőségre irányuló pályázati eljárás nyertese az egyedül pályázó Katolikus Rádió Zrt, míg a fővárosiakat a szintén egyedül pályázó Roma Rádió Kft. és az LBK Sport Kft. nyerték.

A testület a Dunaújváros 99,1 MHz, a Dunaföldvár 104,1 MHz, a Kalocsa 94,5 MHz és a Székesfehérvár 106,6 MHz helyi vételkörzetű médiaszolgáltatási lehetőségek közösségi jellegű használatára benyújtott ajánlatok alaki vizsgálata során a dunaújvárosi pályázati eljárásban hiánypótlásra szólította fel, míg a székesfehérvári pályázati eljárásban nyilvántartásba vette az egyedül pályázó Karc FM Média Kft.-t. A Dunaföldvár 104,1 MHz és a Kalocsa 94,5 MHz pályázati eljárásában nyilvántartásba vette az ugyancsak egyedül pályázó Katolikus Rádió Zrt.-t. A Szeged 87,9 MHz körzeti vételkörzetű médiaszolgáltatási lehetőség kereskedelmi jellegű használatára kiírt pályázat alaki vizsgálata során viszont a grémium megtagadta az egyedül pályázó Radio Plus Kft. nyilvántartásba vételét, ugyanis alakilag érvénytelen volt a pályázata. A Médiatanács ugyanakkor véglegesítette az Esztergom 92,5 MHz helyi vételkörzetű, közösségi jellegű, a Debrecen 104,6 MHz és a Nyíregyháza 91,1 MHz körzeti vételkörzetű, kereskedelmi jellegű, továbbá a Gyöngyös telephelyű kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség elvi használatára szóló pályázati felhívásokat is.

A testület az X AND A Kft. kérelme alapján 180 napra szóló ideiglenes hatósági szerződés megkötéséről döntött a körzeti vételkörzetű Budapest 92,9 MHz tekintetében.

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

Az ellenglobalizáció és Kína külpolitikája

Április 18-án, a Lónyay-Hatvany villában megtartott Counter-Globalization and China’s Foreign Policy című előadás meghívottja Yan Xuetong, a Tsinghua Egyetem világhírű politológia professzora és az egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének dékánja volt. Miután felvázolta álláspontját azzal kapcsolatban, hogy miként látja Kína és az USA viszonyát, illetve a világ többi, kisebb gazdasági potenciállal rendelkező ország pozícióját, Dr. Eric Hendriks, a Danube Institute vendégkutatója és Dr. Eszterhai Viktor, a Lukács János Stratégiai és Politikai Intézet tudományos munkatársa intéztek hozzá kérdéseket.
2024. 04. 20. 08:00
Megosztás:

Bitcoin láz: a három legnépszerűbb altcoin, amit a kriptobálnák vásárolnak a felezés előtt

A Bitcoin felezési esemény körüli izgalom lázba hozta a befektetőket, az elemzők pedig jelentős növekedést jósolnak a kriptovaluták többségének. A kriptobálnák stratégiák szerint mozognak, ígéretes eszközöket halmozva fel. Jelenleg a KangaMoon (KANG), a Cardano (ADA) és az Ethereum (ETH) került a figyelmük középpontjába. Miközben az Ethereum és a Cardano már jól ismert nevek a top kriptovaluták között, a szakértők úgy vélik, hogy a KANG lehet a leginkább figyelemre méltó P2E érme a közelgő bikapiacban.
2024. 04. 20. 07:00
Megosztás:

Agrártámogatások: akár több évre is előfinanszírozást nyújt az MBH Bank

Tovább bővítette a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozásának lehetőségeit az MBH Bank. A hitelintézetnél már nemcsak az aktuális évre, hanem akár egyszerre három évre is igényelhetik a gazdák az Egységes Kérelmek keretében járó támogatások előfinanszírozását. A gyors, egyszerű és rugalmas lehetőség megkönnyítheti az agrárvállalkozások számára, hogy forráshoz jussanak egy olyan időszakban, amikor még inkább megnőtt a likviditás biztosításának jelentősége a zökkenőmentes működés fenntartása érdekében.
2024. 04. 20. 06:00
Megosztás:

Héthavi csúcsra nőtt a spanyolországi fogyasztói bizalom

A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató héthavi csúcsra javult márciusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2024. 04. 20. 05:00
Megosztás:

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a bővülésre kész vállalatoknak kedvez

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20%-kal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
2024. 04. 20. 04:00
Megosztás:

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás: