30 éves lett az újraalapított Pécsi Rotary Club

Hirdetés

Izgalmas konferenciával, ízletes vacsorával, zenés-táncos mulatsággal ünnepelte 30. jubileumát a Grand Hotel Palatinusban a Pécsi Rotary Club

Az ünnepi alkalomból elsőként Kalmár Nagy Károly, a Rotary Club Pécs elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, akik között több hazai és külföldi Rotary-tag is helyet foglalt. Az elnök felidézte, hogy habár öt éve, a 25. jubileumon közel ezren vettek részt, sajnos most ilyen nagy létszámú rendezvényre a harmadik évtized megünneplésekor – a világjárvány okán – nem kerülhetett sor.

Mint mondta, ennek ellenére örvendetes az alkalom, hiszen büszkék az eddigi 30 év alatt elért eredményekre, melyek közül néhányat ki is emelt: nagyon sok tehetséges fiatalnak tudtak segítséget, támogatást és ezzel együtt önbizalmat, lendületet adni projektjeikben. Úgy fogalmazott, tevékenységükkel joggal vívták ki a társadalom megbecsülését.

Kalmár Nagy Károly

Himer László, az 1911 Rotary District 2020/21. évi kormányzója is szólt a megjelent vendégekhez. Kiemelte, hogy a pécsi klub máig a Rotary közösség egyik legerősebbje, mely 1928-as megalapításakor, majd 1991-es újraalapításakor is a város igen megbecsült tagjait tudta magáénak, mint például Imre Józsefet, Entz Bélát, a Zsolnay és a Hamerli családokat, vagy Littke Lőrincet. Hangsúlyozta, hogy nagyszerű emberek végeznek a klubban nagyszerű munkát.

Himer László

Péterffy Attila polgármester is megosztotta ünnepi gondolatait az eseményen. Röviden felidézte a klub alakulásának történetét, illetve azt is, hogy a szervezet példaértékű közösségfejlesztő tevékenységét a pécsi önkormányzat már több ízben elismerte.

– Rotaryánusnak lenni életforma, sokan vallják ezt azok közül a klubtagok közül, akiket személyesen ismerek. A klub az elmúlt 30 évben rengeteget tett a pécsiekért. Hátrányos helyzetű, elesett, vagy bármilyen módon tanulásukban akadályozott fiatalok támogatására több programot indítottak, de ez csak egy a számos önzetlen akciójuk közül. Legismertebb rendezvényük a Pécsi Rotary Advent, amelynek révén már több száz, szociálisan nehéz helyzetű, tehetséges helyi diákot támogattak, segítve felzárkóztatásukat. Nem csak adományokkal, hanem odafigyeléssel, társadalmi szolidaritással is igyekeznek segíteni a környezetükben élőknek: a mecseki Rotary-sétány folyamatos fejlesztésével a hegyre kirándulók, Tapintható láthatatlan elnevezésű projektjükben a város nevezetes épületeiről készített miniatűrök révén pedig a látássérültek életét igyekeztek jobbá tenni. Kívánom, hogy hasonlóan sikeres kezdeményezések töltsék ki a klub következő évtizedeit is, és a szervezet tagjai a továbbiakban is minél több pécsi tehetség számára tegyék könnyebbé az érvényesülést és a kibontakozást – mondta az ünnepségen Péterffy Attila.

Péterffy Attila

A díszbeszédek után a rendezvényen több előadás is elhangzott, például Heinemann István alapító, örökös tiszteletbeli elnök visszaemlékezésének és Cseri Miklós az újjászervezett klub 30 évét összefoglaló ünnepi prezentációjának örülhettek a meghívottak. Emellett sor került több díj átadására is. Mindezek után vacsorára és jótékony célért indított tombolasorsolással egybekötött bálra invitálták az egybegyűlteket.

[su_note note_color=”#e7bd53″]A Rotary olyan világszervezet, amelyben különböző foglalkozású emberek készek vállalni a humanitárius szolgálatot. Szakmai és magánéletükben magas etikai alapelveket követnek. Arra törekednek, hogy a világban terjedjen a megértés és a jó szándék. Ezeket az ideálokat ápolják a tagok baráti összejöveteleiken és ezek szerint az ideálok szerint élnek. Magyarországon az első Rotary Club 1925-ben alakult Budapesten. A Rotaryt, lévén amerikai ihletésű, 1941-ben betiltották. 1989-ben Budapesten alakult újjá az első klub, és további klubok ezt követően alakultak meg Budapesten, Pécsett, Szegeden, Sopronban, Győrött és Szombathelyen. Pécsett Entz Béla vezetésével 1928-ban jött létre a Rotary Club. Bár a második világháború után évtizedekig nem működhetett, 1991-ben a Heinemann-testvérek jóvoltából újraindult a szervezet városban.[/su_note]

Hirdetés