kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Ezekben a pozíciókban számoltak be a legtöbb munkahelyi balesetről

A dolgozók szerint a fárasztó vagy fájdalmas testhelyzet a munkahelyi fizikai egészséget veszélyeztető legsúlyosabb kockázati tényező - derül ki az Eurostat felmérésből.

munkahelyi baleset-

2020-ban az EU-ban dolgozó, vagy a nem foglalkoztatottak, de a felmérést megelőző évben dolgozók 2,4 százaléka számolt be róla, hogy érte munkahelyi baleset az elmúlt egy évben - derül ki az Eurostat adataiból - amit a Pénzcentrum szemlézett. 2013-ban ez az arány 2,8 százalék volt. Az országok szerinti bontásban Finnország az első, ahol a dolgozók 9,6 százaléka válaszolta, hogy volt munkahelyi balesete az elmúlt 12 hónapban. Őket követi Svájc, Svédország és Franciaország. Magyarország a lista majdnem legalján szerepel 0,7 százalékos aránnyal.

A felmérés szerint  a kétkezi munkások és a kapcsolódó szakmákban dolgozóknál volt a legmagasabb a munkahelyi balesetek aránya (4,4%), ezután következtek az üzem- és gépkezelők és összeszerelők, valamint a mezőgazdasági és halászati szakmunkások 3,4%-kal. 18 uniós tagállam közül 15-ben a mezőgazdasági, erdészeti és halászati szakmunkások, továbbá a kétkezi munkások és a kapcsolódó szakmákban dolgozóknál volt a legmagasabb a balesetet bejelentők aránya. 

A munkahelyi fizikai egészséget veszélyeztető legsúlyosabb kockázati tényező a fárasztó vagy fájdalmas testhelyzet volt a dolgozók szerint (13,2 százalék). Második helyen az erős vizuális koncentrációt igénylő tevékenységek állnak (10%), majd a nehéz terhek cipelése ((9,1%) és az ismétlődő kéz- vagy karmozgások (8,7%) következett a sorban. 

A 15-64 éves foglalkoztatottak majdnem fele azt válaszolta, hogy munkahelyén mentális jólétét veszélyeztető kockázati tényezőkkel kell szembenéznie.

 

Pénzcentrum

fotó: unsplash

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk