Vb 2022: a FIFA már vizsgálja az angol–magyaron történteket

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 14:02
null
A FIFA már vizsgálódik a lelátói balhé ügyében (Fotó: Árvai Károly)
Az 1–1-re végződő angol–magyar vb-selejtező után az angol sajtó kiemelten foglalkozott a magyar drukkerek és a rendőrök összecsapásával. Az ügyben már a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is megkezdte a vizsgálatot.

 

Matt Law, az angol The Telegraph újságírója Twitter-üzenetben azt írja, a FIFA vizsgálja a keddi, Anglia–Magyarország mérkőzésen történt lelátói balhét. A szövetség az albán–lengyel összecsapást is elemzi.


A The Guardian a helyi rendőrségre hivatkozva értekezik a lelátói eseményekről. Ez alapján egy szurkoló a mérkőzést segítő egyik rendezőre tett rasszista megjegyzést, a rendőrség emiatt masírozott be a magyar szektorba. Sok lengyel drukker is a magyarok között volt, a felvételek tanúsága szerint a verekedésben többnyire ők vettek részt. Más kérdés, mennyire volt jó döntés a rendőrség részéről, hogy ilyen alacsony létszámban bement a vendégszektorba…

VIDEÓK A TÖRTÉNTEKRŐL


 

Az angol szövetség jelentette a történteket a FIFA-nak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten azt nyilatkozta, egy magyar és egy lengyel szurkolót tartóztattak le kedden Londonban. Elmondta: a mérkőzésen „magyar és lengyel szurkolók biztatták közösen a magyar válogatottat, sikerrel”.

Közölte: „vannak olyan szurkolók, akiknek az éjjel még nem ért véget, és ezáltal a nagykövetségünk dolgozóinak sem”. Egy magyar és egy lengyel állampolgárt tartóztattak le kedd este, mindkét szurkoló „jelenleg a brit rendőrség vendégszeretetét élvezi” – fogalmazott.

A miniszter kiemelte: a magyar nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll a brit rendőrséggel. A magyar állampolgár, akit letartóztattak, még nem kért konzuli védelmet – tette hozzá.

Megjegyezte, a nagykövetség és a konzulátus minden segítségét felajánlották.

Mint ismert, a nemzetközi szövetség a mieinket 200 ezer svájci frank (65 millió forint) befizetése mellett két zárt kapus mérkőzésre büntette – a második találkozót két év próbaidőre felfüggesztették – az Anglia elleni szeptemberi vb-selejtezőn történtek miatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik