Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke: a rendszerszintű problémák megoldásához kevés a béremelés
A MESZK elnöke szerint jövőre a szakdolgozók már csak az egyötödét keresik majd annak, amennyit egy orvos keres.
A béremelés természetesen örvendetes, de úgy érezzük, hogy a rendszerszintű problémák megoldásához mindez kevés lesz - mondta az Indexnek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke, Balogh Zoltán. Mint ismert, Orbán Viktor múlt hét pénteken bejelentette, hogy 2022. januártól 21 százalékkal emelkedik az ápolók bére. Ez része a 2019 júliusában elindult négylépcsős béremelési programnak. Balogh Zoltán a portálnak elmondta, a 2018-ban megkötött béregyezség harmincszázalékos emelkedést tartalmaz, így lehetnek olyan dolgozók, akiknek ehhez képest a 21 százalék csalódást jelent majd.
"A félreértésnek az a magyarázata, hogy az Emmi a 2018-as bázisév illetményét vette az emelkedés alapjául. Ahhoz képes valóban harmincszázalékos a jövő évi növekedés mértéke. Ugyanakkor a jelenlegi bérbesoroláshoz képest 21 százalékos emelkedésről beszélhetünk. A béremelés természetesen örvendetes, de úgy érezzük, hogy a rendszerszintű problémák megoldásához mindez kevés lesz. Ennek oka, hogy a jövő évi garantált bérminimumhoz közeli kezdő szakdolgozói illetmény, azaz a bruttó 308 ezer forint továbbra sem vonzó ajánlat egy pályakezdő számára" - jelentette ki a MESZK elnöke. Balogh szerint a 25 év alattiak számára januártól nagy segítséget nyújtat a személyijövedelemadó-mentesség, de akár az is megtörténhet, hogy egy 16–19 éve a páylán lévő szakdolgozó kevesebbet keres majd, mint egy pályakezdő.
A kamara elnöke szerint további probléma, hogy az ápolói bérek egyre inkább leszakadnak az orvosi bérektől, noha az ápolók is egyre nagyobb terhelésnek vannak kitéve.
"Jövőre a szakdolgozók már csak az egyötödét keresik majd annak, amennyit egy orvos keres. A jelenség hátterében az áll, hogy az orvosi béremelés a következő években is jelentős mértékben folytatódik. Ezzel szemben nálunk a januári béremelésen túl sejteni sem lehet, hogy tervez-e egyéb intézkedést a kormány, pedig számos további más lépéssel is sokat lehetne javítani a jelenlegi helyzeten" - mondta.
Index.hu
fotó: pexels
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk
Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk
- Egészségügyi bértábla 1 hónapja
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 2 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 2 hónapja
- BM: tovább nő az ápolók és az egészségügyben dolgozók bére 2 hónapja
- Szakdolgozók száma a magyar egészségügyben - grafikon 3 hónapja
- NAV: utalással is fizethető az egészségügyi szolgáltatási járulék 3 hónapja
- Romániában általános sztrájkkal fenyegetnek az egészségügyi szakszervezetek 4 hónapja
- Emelné az egészségügyi dolgozók bérét a Párbeszéd 4 hónapja
- Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat - kezelés után is kórházban maradhatott, aki fizetett 4 hónapja
- Ezen az applikáción ellenőrizhetjük, hogy befizeti-e utánunk a tb-t a munkáltatónk 4 hónapja