Vb 2022: Románia pótselejtezős helyen áll, ám a kapitány nem hosszabbít

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 11:55
null
Mirel Radoi nem marad a román válogatottnál (Fotó: AFP)
Örményország legyőzésével a világbajnoki kvalifikációs sorozat kezdete óta először áll csoportja második, pótselejtezőt érő helyén a román válogatott, Mirel Radoi mégis bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a novemberi találkozók után lejáró szerződését. A 42 éves edző az 1–0-s román győzelmet hozó bukaresti találkozó után közölte döntését.

 

„Novembertől új edzőt kell keresnie a válogatottnak. Bármi is történik, én már nem leszek itt. Lejár a szerződésem, itt az idő, hogy ez a ciklus véget érjen, és valaki más vegye át a csapatot, új szintre emelve” – mondta a találkozó utáni sajtótájékoztatón Radoi, azzal indokolta döntését, hogy fiatal edzőként hiányzik neki a mindennapi munka.

Elmondása szerint Razvan Burleanu, a román szövetség elnöke és Mihai Stoichita szakmai igazgató már értesültek döntéséről, és jelezte, hogy nemet mondana egy esetleges szerződéshosszabbítási ajánlatra. Arról azonban nem akart beszélni, hogy hol folytatná pályafutását, egyelőre a két novemberi – Izland és Liechtenstein elleni – találkozóra összpontosít.

„Tisztán megmondtam, hogy nem folytatom, de most még a hátralevő mérkőzésekről kéne beszéljünk, nem az én helyzetemről. Remélem két győzelemmel, szépen válunk el” – nyilatkozta Radoi.

A két éve kinevezett Mirel Radoi eddig 17 mérkőzésen vezette a román válogatottat, mérlege 6 győzelem, 3 döntetlen és 8 vereség. Egy éve Izlandon elbukta az Európa-bajnoki pótselejtezőt (1–2), és kimondottan rossz viszonyt ápolt a túlzottan kockázatos, támadószellemű felfogását és a hibás cseréit rendszeresen bíráló sajtóval. Az örmény meccs után is odaszúrt az újságíróknak, mondván hogy alig hiszi el, hogy most ragaszkodnának hozzá, miközben a márciusi – elsősorban az örmények elleni – vereségek után még a fejét követelték.

VB 2022, SELEJTEZŐ, A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 8 7 1 23– 3 +20 21
2. Románia 8 4 1 3 11– 8 +3 13
3. Észak-Macedónia 8 3 3 2 15–10 +5 12
4. Örményország 8 3 3 2 8–11 –3 12
5. Izland 8 2 2 4 11–15 –4 8
6. Liechtenstein8 17 2–23–21 1

9. FORDULÓ, NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK
18.00:
Örményország–Észak-Macedónia
20.45:
Németország–Liechtenstein
20.45: Románia–Izland

10. FORDULÓ, NOVEMBER 14., VASÁRNAP
18.00:
Örményország–Németország
18.00:
Liechtenstein–Románia
18.00: Észak-Macedónia–Izland

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik