kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Milyen a jó HR-es 2021-ben? - aki válaszol: Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak Zrt. HR igazgatója

HR Szubjektív rovatunkban Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak Zrt. HR igazgatója válaszol Erdei Katalin, a Richter Gedeon Nyrt HR igazgatójának kérdésére, hogy milyen a jó HR-es 2021-ben.

Kreiter Éva-

Az elmúlt 1,5-2 évben olyan léptékben változott a világ és benne maga a HR szakma is, hogy a “jó HR-es” definíció is folyamatosan mozgásban van és egyre összetettebbé válik. Ezen időszak kihívásai egy nagy transzformációs folyamatot indítottak el vagy éppen gyorsítottak fel, akár szervezeti vagy egyéni szinten. Éppen ezért nekünk, HR-eseknek is újra és újra fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi most a HR szerepe, hogyan definiáljuk magunkat, hogyan kell és hogyan tudunk jól működni. Exponenciálisan tanultunk és tapasztaltunk, így biztos vagyok abban, hogy a 2021-ben kialakuló jó HR-es ismérvek iránymutatói lehetnek a HR szakmának a következő 2-5 évre. 

Ezek mentén röviden, véleményen szerint, a jó HR-es 2021-ben:

Ökoszisztémában, integráltan gondolkodik, egyensúlyra törekszik a rövid- és a hosszútáv vonatkozásában 

Proaktív stratégiai szemléletű partner, konstruktívan megkérdőjelezi a működést a javítás/fejlesztés szándékával, rávilágit a szervezeti akadályokra és folyamatosan dolgozik a fenntarthatóan sikeres, tanuló szervezet építésén

Az új vezetői szerepek kialakításának és meggyökereztetésének éllovasa, a közös célok mentén valódi közösséget, befogadó- és bizalmi alapú működési kultúrát épít (a vezetőkkel együtt)

Emberközpontú, egyre több munkavállalói csoportra és/vagy személyre szabott megoldást kínál 

A munkavállalói jóllétet (well-being) holisztikusan kezeli (mentális egészség, upskill lehetőségek, virtuális munkavállalói élmény megteremtése, stb.)

A digitalizáció előrehaladásával, adatalapú HR működéssel egyre inkább képes előrejelezni a szervezetet érintő trendeket és folyamatokat

Aktív tagja a szélesebb HR szakmai és üzleti közösségnek (vezetők, szakértők), amelynek célja a tudásmegosztás, tapasztalatcsere, a HR szakma előremutató formálása

Néhány kiemelt szakmai kihívás is áll előttünk, amit megemlítenék:

A covid előtt számos vállalatnál pozitívumként említették a munkáltatói márka kommunikációban a home office lehetőséget. Ez az előny most megszűnt, hiszen ez új, általános norma lett (adott munkakörök tekintetében). Ez azt is jelenti, hogy más területen kell újabb vonzó, megkülönböztető elemeket találni és kommunikálni a leendő munkavállalók felé. 

2021-ben azt is láttuk, hogy a szakmai párbeszéd a munkavállalói jóllét témája körül új szintre emelkedett és a mentális egészségről végre már „nem csak” a kiégés vonatkozásában beszélünk, aminek nagyon örülök, mert hiszek a holisztikus megközelítésben, ha a munkatársi jóllétről van szó. Ez paradigmaváltás és komoly szakmai kihívás, amiben a HR-nek meg kell találnia a saját szerepét.  

Emellett kiemelném azt, hogy a munka világában az „új normális” működésben jobban megnyílnak a lehetőségek a szervezetek számára a megváltozott képességű munkavállalók foglalkoztatása számára is, amivel bízom benne, hogy jól tudunk majd élni.

Végül pedig a pandémiás, nagyobb részt home office-ban töltött időszak alatt egyértelműen megnőtt a belső kommunikáció szerepe, amely a HR-esek számára is szakmai fejlődési lehetőséget jelent. A következő lépés ebben a kérdésben az, hogy jól és belső csatornaspecifikusan kell tudnunk ötvözni a munkahelyi- és a virtuális munkavállalói élményt, ami nagyon izgalmas kihívás elé állítja nem csak a HR szakembereket, de a teljes vezetői közösséget.

Kérdésem Miklós Melindához, a Nyitottak Vagyunk ügyvezetőjéhez szól:

Hogyan hat a „diversity and inclusion” tudatos és következetes építése vagy éppen nem építése közép/hosszú távon a vállalati kultúrára és üzleti eredményességre?

 

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc

Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk

Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek