kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Óriási bajba kerülhet a magyar vendéglátás egy új rendelet miatt: szakképzettség nélkül egy húst sem lehet kisütni

A szeptemberben hatályba lépett rendelet a magyar vendéglátósok 90 százaléka számára betarthatatlan, miközben eddig is komoly emberhiány volt az ágazatban.

Egy szeptember 1-jén hatályba lépett rendelet szerint hideg-meleg ételek és italok, valamint cukrászati termékek készítését mostantól kizárólag szakképesítéssel rendelkező személy végezheti – írja a Telex. A szabály a magyar vendéglátósok 90 százaléka számára betarthatatlan. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete arról írt, hogy korábban elég volt, ha a konyhai, cukrászati műszakban legalább egy szakképzett dolgozó jelen volt, a többi alkalmazott akár szakképzettség nélkül is dolgozhatott. A szervezetek értelmezése szerint az új rendelet értelmében ez már nem lesz elegendő, tehát szakképesítés nélkül nem lehet megsütni a krumplit vagy bepanírozni egy húst egy vendéglátóegységben.

A Magyar Közlömyben is megjelent rendelet szeptember elseje óta van érvényben, ám sem a médiában, sem a vendéglátószakmában nem kapott komolyabb visszhangot.

Mi is értelmezzük, nem akarjuk elhinni, hogy ilyen létezhet. Ez konkrétan lehetetlen”, ha ezt mindenki megpróbálná betartani, akkor a vendéglátóhelyek körülbelül 10 százaléka maradhatna nyitva” – mondta a Telexnek egy vendéglátós szervezet vezetője, aki név nélkül nyilatkozott. Hozzátette: a rendelet betartása nem csak a kisebb kifőzdék, de az átlagos éttermek számára is teljesíthetetlen. A szervezet egyelőre nem kapott választ a megkereséseikre. Szerintük a legtöbb vendéglátós nem is hallott a rendeletről. A portálnak nyilatkozó forrás szerint nem valószínű, hogy EU-s direktíváról van szó, ugyanis nemzetközi szinten sincs elég dolgozó a turizmusban és vendéglátásban, egy ilyen rendelet bárhol a világon komolytalan lenne. Hozzátette: az egyetlen magyarázat az lehet, hogy egy hibáról van szó. „Bármilyen embert alig találunk, nemhogy szakképzettet” – jelentette ki.  

A Telex az új szabály kapcsán megkereste a McDonald’s, a Burger King és a KFC sajtóosztályát is, akik egyelőre nem reagáltak. A portál megkereste továbbá az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is arról érdeklődve, miért tartották fontosnak a szabály bevezetését, egyeztettek-e a szakmai szervezetekkel és mikortól ellenőrzik a szabály betartását.

 

Frissítés: Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte a képesítési követelmények rendeletének módosítását - közölte a minisztérium az MTI-vel hétfőn.

 

Telex

fotó: pexels

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk