Óriási bajba kerülhet a magyar vendéglátás egy új rendelet miatt: szakképzettség nélkül egy húst sem lehet kisütni
A szeptemberben hatályba lépett rendelet a magyar vendéglátósok 90 százaléka számára betarthatatlan, miközben eddig is komoly emberhiány volt az ágazatban.
Egy szeptember 1-jén hatályba lépett rendelet szerint hideg-meleg ételek és italok, valamint cukrászati termékek készítését mostantól kizárólag szakképesítéssel rendelkező személy végezheti – írja a Telex. A szabály a magyar vendéglátósok 90 százaléka számára betarthatatlan. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete arról írt, hogy korábban elég volt, ha a konyhai, cukrászati műszakban legalább egy szakképzett dolgozó jelen volt, a többi alkalmazott akár szakképzettség nélkül is dolgozhatott. A szervezetek értelmezése szerint az új rendelet értelmében ez már nem lesz elegendő, tehát szakképesítés nélkül nem lehet megsütni a krumplit vagy bepanírozni egy húst egy vendéglátóegységben.
A Magyar Közlömyben is megjelent rendelet szeptember elseje óta van érvényben, ám sem a médiában, sem a vendéglátószakmában nem kapott komolyabb visszhangot.
„Mi is értelmezzük, nem akarjuk elhinni, hogy ilyen létezhet. Ez konkrétan lehetetlen”, ha ezt mindenki megpróbálná betartani, akkor a vendéglátóhelyek körülbelül 10 százaléka maradhatna nyitva” – mondta a Telexnek egy vendéglátós szervezet vezetője, aki név nélkül nyilatkozott. Hozzátette: a rendelet betartása nem csak a kisebb kifőzdék, de az átlagos éttermek számára is teljesíthetetlen. A szervezet egyelőre nem kapott választ a megkereséseikre. Szerintük a legtöbb vendéglátós nem is hallott a rendeletről. A portálnak nyilatkozó forrás szerint nem valószínű, hogy EU-s direktíváról van szó, ugyanis nemzetközi szinten sincs elég dolgozó a turizmusban és vendéglátásban, egy ilyen rendelet bárhol a világon komolytalan lenne. Hozzátette: az egyetlen magyarázat az lehet, hogy egy hibáról van szó. „Bármilyen embert alig találunk, nemhogy szakképzettet” – jelentette ki.
A Telex az új szabály kapcsán megkereste a McDonald’s, a Burger King és a KFC sajtóosztályát is, akik egyelőre nem reagáltak. A portál megkereste továbbá az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is arról érdeklődve, miért tartották fontosnak a szabály bevezetését, egyeztettek-e a szakmai szervezetekkel és mikortól ellenőrzik a szabály betartását.
Frissítés: Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte a képesítési követelmények rendeletének módosítását - közölte a minisztérium az MTI-vel hétfőn.
Telex
fotó: pexels
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Egymilliós fizetésért keresnek szakácsot Budapestre 4 hete
- Hogyan lehet összeállítani konyhai személyzetet kizárólag thai munkavállalókkal? 1 hónapja
- Terjeszkedne Magyarországon a Pizza Hut 6 hónapja
- Kilőtt az Eventrend Group - Minden eddigi saját csúcsot megdöntött a magyar cégcsoport 6 hónapja
- Nagy a baj: A vendéglátósok szerint nagyon gyenge volt az idei szezon 9 hónapja
- Turisztikai innovációs verseny indul felsőoktatási hallgatóknak 9 hónapja
- Bárpultos 9 hónapja
- A Balatonon és Velencei-tónál razziázott a NAV, ennyi szabálysértést talált 10 hónapja
- Magyar szálláshelyek ezreit hozta rendkívül nehéz helyzetbe a Booking.com 10 hónapja
- Ököllel támadt főnökére egy siófoki vendéglátós 10 hónapja
- Borravaló és szervizdíj: Melyiket kapják meg a pincérek? 11 hónapja