Vb 2022: a belga és a holland kijutás is várat még magára

Vágólapra másolva!
2021.10.11. 22:52
null
Depay (narancssárgában) kettőig, Hollandia hatig jutott (Fotó: AFP)
Az európai világbajnoki selejtezősorozat E- és G-csoportjában könnyen meglehetett volna a csoportgyőztes a hétfő esti mérkőzések után, ám sem Belgium, sem Hollandia nem örülhet még a katari repülőjegynek.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
8. FORDULÓ
E-CSOPORT

Észtország–Wales 0–1 (K. Moore 12.)
Fehéroroszország–Csehország 0–2 (Schick 22., Hlozek 65.)

Az E-csoportban egyelőre Belgium nem örülhet a világbajnoki kijutásnak, ehhez ugyanis arra lett volna szükség, hogy Wales ne győzzön Észtországban, ám Robert Page csapata nem tette meg ezt a szívességet Tallinnban. A találkozó 12. percében egy szöglet után kabaréba illő kavarodás végén Kieffer Moore találatával megszerezték a vezetést, s a folytatásban taktikus játékkal nem is engedték ki az előnyt a kezükből.

A csoport másik meccsén Csehország Patrik Schick vezérletével 2–0-ra nyert Fehéroroszország vendégeként: a csehek csatára a nyári Eb óta első alkalommal volt eredményes a válogatottban a mérkőzés 22. percében, majd egy gólpasszt is kiosztott a második félidőben Adam Hlozeknek. A második helyért folytatott verseny még teljesen nyílt a két mai győztes között.

A WALESI GÓL

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 6 5 1 21– 4 +17 16
2. Csehország 7 3 2 2 12– 9 +3 11
3. Wales 6 3 2 1 8– 7 +1 11
4. Észtország 6 1 1 4 8–16 –8 4
5. Fehéroroszország 7 1 6 6–19 –13 3

G-CSOPORT
Hollandia–Gibraltár 6–0 (Van Dijk 9., Depay 21., 45+3. –11-esből, Dumfries 48., Danjuma 75., Malen 86.)
Lettország–Törökország 1–2 (Demiral 70. – öngól, ill. Dursun 76., B. Yilmaz 90+8.)
Norvégia–Montenegró 2–0 (Elyounoussi 29., 96.)

A törökök Merih Demiral 70. percben összehozott öngólját hat perccel később Serdar Dursun találatával – aztán a 98. percben Burak Yilmaz büntetőjével a győzelmet is megszerezték Lettország vendégeként.

Hollandia fél tucat gólt rámolt be Gibraltár kapujába – lehetett volna hét is, ha a duplázó Memphis Depay nem hibázza el a 19. percben megítélt büntetőt –, így egy lépéssel közelebb került a vb-részvételhez.

A norvég Mohamed Elyounoussi mindkét félidőben betalált egyszer, így csapata magabiztosan győzött Montenegró ellen Oslóban – a balkániak kapuját az MTK kapusa, Milan Mijatovics őrizte.

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 8 6 1 1 29–6 +23 19
2. Norvégia 8 5 2 1 15–6 +9 17
3. Törökország 8 4 3 1 19–15 +4 15
4. Montenegró 8 3 2 3 11–11 0 11
5. Lettország 8 1 2 5 8–13 –5 5
6. Gibraltár 8 8 3–34 –31 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik