Vb 2022: nagyon halvány esély maradt a magyar részvételre

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.10. 16:54
null
Schäfer Andráséknak az albánok elleni újabb vereség után minimális, matematikai esélyük maradt a vb-részvételre (Fotó: Árvai Károly)
Az Albánia elleni vereség után a magyar labdarúgó-válogatottnak már csak matematikai esélye maradt a világbajnoki részvételre. Röviden összefoglaltuk, mi mindennek kellene történnie ahhoz, hogy még reménykedhessünk a katari szereplésben.


A magyar válogatott jelenleg 10 ponttal a 4. helyen áll a vb-selejtezős csoportjában. Három forduló van hátra, tehát elméletben összesen 19 pontunk lehet. Hogy ez valósággá váljon, meg kellene nyerni a papíron a két legnehezebb mérkőzést, idegenben az angolok és a lengyelek ellen, továbbá le kell győzni itthon San Marinót – a három közül jó eséllyel csak ez utóbbi lesz meg…

Pontazonosság esetén először a gólkülönbség dönt, tehát az albánok elleni két vereség ilyen szempontból nem számít. De csak így nem.

Csak a csoportelsőség jelent automatikus kvalifikációt a világbajnokságra, matematikailag még erre is van esély. Ehhez az angoloknak egyetlen pontot sem szabad szerezniük (azaz ki kell kapniuk tőlünk, majd Albániától és San Marinótól…), nekünk meg három győzelemre van szükségünk – nehezen elképzelhető feltételek, és persze még az sem mindegy, mit játszik Albánia és Lengyelország.

A pótselejtezőt érő második helyre már nagyobb az esély, noha az albánok elleni, szombati vereség után már ez sem reális. A jelenleg 15 ponttal második helyen álló albánok hazai pályán fogadják a lengyeleket, utána mennek Angliába, majd otthon meccselnek Andorrával. Így akár négy pontot is „megengedhetünk” a részükre – legyőzik Andorrát plusz egy bravúrpont az angolok vagy a lengyelek ellen.

A 14 ponttal harmadik helyen álló lengyelekkel való különpárbajban az utolsó csoportmeccs a döntő, amikor a magyar válogatott utazik idegenbe. Ha itt kikapunk, teljesen mindegy, mi történik addig, biztosan nem lehet meg a második hely sem.

Mondani sem kell, a rengeteg lehetőség miatt nagyon képlékeny a helyzet, ebből a szempontból jobb lenne előbb legyőzni a veretlen Angliát Londonban kedden…

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 7 6 1 23– 2 +21 19
2. Albánia 7 5 2 11– 6 +5 15
3. Lengyelország 7 4 2 1 24– 8 +16 14
4. MAGYARORSZÁG 7 3 1 3 12–11 +1 10
5. Andorra 7 1 6 4–19 –15 3
6. San Marino7 7 1–29–28 0

HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEK AZ I-CSOPORTBAN
8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ
NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45:
MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ
NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

Marad még a Nemzetek Ligája. Erre van a legnagyobb esély, de ez is csak relatív. A playoffban a tíz csoportmásodik és az NL-rangsor alapján két gárda küzd meg a kiadó helyekért.

Az NL-rangsor élcsoportja: 1. Belgium, 2. Franciaország, 3. Olaszország, 4. Spanyolország, 5. Wales, 6. Ausztria, 7. Csehország, 8. Magyarország.

A belga, walesi, cseh hármasból egy mindenképpen az NL-szereplése jogán lesz pótselejtezős, mivel azonos csoportban szerepelnek. A másik helyet akkor kapja meg a magyar válogatott, ha (amellett, hogy a fehéroroszok vagy az észtek nem jönnek be az E-csoport első két helyének valamelyikére) a franciák, az olaszok, a spanyolok és az osztrákok is az első két hely valamelyikén zárják a csoportjukat.

Jelenleg a legjobban az osztrákoknak kell drukkolnunk, akik sajnos most nem állnak jól. Az F-csoport negyedik helye az övék, 10 pontosak, a második helyen álló, a legutóbb az Izraelt a 92. percben verő skótoknak 14 pontjuk van. Tehát a „sógoroknak” négy pontot kell eltüntetniük három kör alatt. A skótok idegenben játszanak Feröerrel és Moldovával, majd otthon Dániával. Ausztria legközelebb Dániába megy, otthon fogadja Izraelt, végül szintén hazai pályán meccsel Moldovával. Akárhogy nézzük, ez az út sem tűnik már járhatónak a magyar válogatott számára...

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 7 7 26– 0 +26 21
2. Skócia 7 4 2 1 12– 7 +5 14
3. Izrael 7 3 1 3 16–14 +2 10
4. Ausztria 7 3 1 3 11–13 –2 10
5. Feröer 7 1 1 5 4–16 –12 4
6. Moldova 7 1 6 3–22 –19 1

HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEK AZ F-CSOPORTBAN
8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Dánia–Ausztria
20.45: Feröer–Skócia
20.45: Izrael–Moldova

9. FORDULÓ
NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45:
Ausztria– Izrael
20.45: Dánia–Feröer
20.45: Moldova–Skócia

10. FORDULÓ
NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Ausztria–Moldova
20.45: Izrael–Feröer
20.45: Skócia–Dánia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik