Sport

Elképesztő teljesítmény: Szilágyi Áron az eddigi négy után még három olimpiát bevállal

szs

Létrehozva: 2021.09.20.

A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron tudatta kedvenc masszőrével, Bodnár Józseffel, hogy további három olimpián (2024, 2028, 2032) rajtol.

Az eddigi négy mellé újabb három ötkarikás rajtra készül Szilágyi Áron, tudtuk meg Bodnártól, a magyar vívóválogatott terapeutájátál, masszőrétől.

Amikor beszélgetünk, Áron mindig aláhúzza: csak azt nem érti, amikor máris minden idők legnagyobb kardvívójaként említik a nevét – nyilatkozta Bodnár  –, miközben saját bevallása szerint erre a jelzőre akkor szolgál rá, ha hét olimpiai rajttal a kardvívás Muhammad Alija lesz.

A varázsos kezű Bodnárt kedvelik az ötkarikás bajnokok, az 1996-ban ökölvívóként aranyérmes Kovács Kokó István derekát és gerincét nála hozatta rendbe. Svájcban felült egy repülőre, és a terapeuta pár óra alatt meggyógyította.

Manuál-masszázst alkalmaztam, Pisti elégedetten utazott vissza Lausanne-ba, ahol a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) főtitkáraként dolgozik – folytatta Bodnár.

– Pista elmesélte, az AIBA orosz elnöke, Umar Krmeljov tavasszal csak miatta utazott Budapestre felkérni őt főtitkárának. Kokó azt mondta neki, kár volt pénz költenie a repülőjegyre, mert telefonon is igen mondott volna az ajánlatára. Amúgy azóta könnyen utazgat, mert Kremljov egy olyan nyílt repülőjeggyel ruházta fel, amellyel oda és akkor utazhat, ahová és amikor kedve szottyan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196646_auto_resized.jpg
origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715084411
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715084411
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715084411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715084411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715084411
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk