Vágólapra másolva!
A Real Madrid idegenben 2-1-re legyőzte a Valencia csapatát a spanyol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

A 2021-22-es La Liga-évadot remekül kezdő két együttes összecsapását hozta a vasárnap utolsó találkozója. Mindkét csapat új edzővel vágott neki a szezonnak, és az első négy kör után mind a José Bordalás vezette Valencia, mind a Carlo Ancelotti által irányított Real Madrid dobogós helyről várhatta a kezdő sípszót.

A hétközben a Bajnokok Ligájában az Intert 1-0-ra legyőző vendégek a

Courtois - Carvajal, Militao, Alaba, Nacho - Casemiro, Modric, Valverde - Vinícius Jr., Benzema, Hazard

kezdőcsapattal álltak ki a Mestallában, ahol legutóbb 4-1-es vereséget szenvedtek. A Valenciából Denis Cheryshev és José Luis Gayá voltak sérültek, így ők közel a legjobb tizenegyükkel állhattak ki a fővárosiakkal szemben.

A Real Madrid sokáig csak szenvedett a Valencia otthonában Forrás: AFP/Jose Jordan

Nem kezdődött jól a meccs a Valencia számára, az azon a bizonyos 4-1-es találkozón tizenegyesből mesterhármast szerző Carlos Solert a 15. percben sérülés miatt le kellett cserélni. Ha ez nem lett volna elég a hazaiaknak, akkor nyolc perccel később a jobbhátvéd Thierry Correiát is elveszítették.

A "sérüléshullám" a Realra is átterjedt, a 26. percben Dani Carvajalnak is el kellett hagynia a pályát, Lucas Vázquez szállt be a helyére.

A Valencia az első félidőben méltó ellenfele tudott lenni a fővárosiaknak, bő fél órát követően sikerült is nehéz helyzetbe hozni a Real védelmét, David Alaba előbb egy kétes szituációban szerelte Maxi Gómezt, majd szépen mentett a tizenhatoson belül. A túloldalon Casemirónak készítettek elő, de alsó sarokra tartó lövésére Mamardashvili leért és védett.

Hugo Durónak komoly szerepe volt a mérkőzésen Forrás: AFP/Jose Jordan

39 percet kellett várni az első sárga lapra, amikor a brazil Gabriel Paulista rúgta fel honfitársát, Vinícius Juniort. A szünet előtt nem sokkal pont Paulista volt az, aki kapura fejelt egy szabadrúgást, de Thibaut Courtois védeni tudott. Az első félidő ráadásában Casemirón megkegyelmezett a játékvezető és csak sárga lapot adott brutális belépőjét követően.

A gól nélküli első 45 percet követően a Valencia kezdte aktívabban a találkozó második felét. Az 54. percben Yunus Musah kevergetett a tizenhatoson belül, majd Goncalo Guedes lőtt kapura, amit Courtois-nak védenie kellett.

A 66. percben Hugo Duro góljával megszerezte a vezetést a Valencia.

A támadó egy Luca Vázquez fejéről hozzá pattanó labdát rúgott egyből a kapuba.

Két perccel a kapott gólt után Karim Benzema lőhetett, de Mamardashvili védett. Nem sokkal később Rodrygo vette a célba a kaput, de kapásból, éles szögből leadott lövése elment keresztbe a kapu előtt.

A hajrában a Real teljesen beszorította ellenfelét saját kapuja elé, aminek meg is lett az eredménye.

A 86. percben Vinícius Junior góljával a Real Madrid kiegyenlített.

A fiatal brazil szélsőnek ez már az ötödik találata volt a szezonban.

A 88. percben Karim Benzema góljával a Real Madrid megfordította a mérkőzést.

A francia támadó Vinícius Jr. beadását fejelte a kapuba, és már hat gólos a La Ligában.

Ők ketten együtt 11 gólt szereztek eddig az öt fordulóban, amivel a második legeredményeseb csapat lennének a bajnokságban...

A Real Madrid nehéz mérkőzést nyert meg 2-1-re Valenciában.

Carlo Ancelotti együttese a következő, hétközi fordulóban az újonc Mallorcát fogadja, méghozzá szerda este immáron újfent listavezetőként.

La Liga, 5. forduló:
Valencia-Real Madrid 1-2 (0-0)
korábban:
Mallorca-Villarreal 0-0
Real Sociedad-Sevilla 0-0
Betis-Espanyol 2-2 (2-1)
szombaton játszották:
Alavés-Osasuna 0-2 (0-2)
Elche-Levante 1-1 (1-0)
Atlético Madrid-Athletic Bilbao 0-0
Rayo Vallecano-Getafe 3-0 (1-0)
hétfőn játsszák:
FC Barcelona-Granada 21.00
pénteken játszották:
Celta Vigo-Cádiz 1-2 (0-2)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 34 27 1 6 74-22 52 87
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Girona 34 23 6 5 73-42 31 74
GY
V
GY
GY
GY
I
3.
Barcelona 34 22 5 7 70-43 27 73
GY
GY
V
GY
V
I
4.
Atletico Madrid 34 21 9 4 63-39 24 67
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
Athletic Bilbao 34 17 7 10 55-33 22 61
V
D
D
V
GY
I
6.
Real Sociedad 34 14 8 12 48-35 13 54
GY
D
D
V
GY
I
7.
Real Betis 34 13 8 13 43-39 4 52
V
GY
GY
D
GY
I
8.
Valencia 34 13 13 8 37-39 -2 47
GY
GY
V
V
V
I
9.
Villarreal 34 12 13 9 56-58 -2 45
V
D
GY
GY
V
I
10.
Getafe 34 10 11 13 41-47 -6 43
V
D
D
GY
V
I
Teljes lista