Újjászületett Budapest legrégebbi rendezvényhelyszíne

Vágólapra másolva!
Tegnap koncertet tartottak a Karmelita kolostor Beethoven-termében - írta közösségi oldalán Orbán Balázs parlamenti és stratégiai államtitkár, miniszterhelyettes. 
Vágólapra másolva!

Pár éve a Karmelita kolostor kormányzati épületté alakítása során fontos szempont volt, hogy az épület majdan minden magyar számára látogatható legyen.

Mi ugyanis nem kordonokat építünk, hanem nyitni szeretnénk az emberek felé. Ezért volt jó érzés tegnap este a Karmelitában sétálgató, zenekedvelő magyar embereket látni!

Nem túl széles körben ismert, hogy a Karmelita nemcsak a budai vár egyik ikonikus épülete, de kulturális helyszínként is több száz éves múltra tekint vissza. 1800. május 7-én e falak között adta egyetlen budai koncertjét Beethoven, aminek emlékére a zenecsarnok a Beethoven-terem nevet kapta. A mostani alkalommal a Liszt Ferenc Kamarazenekar játszott Bartók Béla 140. születésnapja alkalmából. A jeles évforduló mellett az esemény önmagán túlmutató jelentőséggel is bír. A budai vár rekonstrukciójának gondolata mögött nem pusztán a történelmi örökség felújításának szándéka állt.

A budai vár Magyarország szuverenitásának jelképe, és feladata, hogy nemcsak fizikai tér, hanem a szellemi élet központja is legyen a teljes magyarság számára. A cél, hogy egy olyan városrész szülessen, amely méltó a világörökségi ranghoz; ahová újra és újra érdemes ellátogatni.

Jó volt látni, hogy a magyarok kezdik újra birtokba venni a Várnegyedet, a Karmelitát és a Beethoven-termet!