Hirdetés
. Hirdetés

A Microsoft 60 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot jelent be

|

Az ipari megfigyelők több mint 20 éve tudják, hogy a szoftver megbízhatóbb bevételi forrás, mint a hardver.

Hirdetés

A Microsoft a részvényeseknek történő tőke-visszafizetési programját kibővítve közölte, hogy igazgatótanácsa megszavazta a negyedéves osztalék növelését és egy új, 60 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot is bejelentett, konkrét lejárati dátum nélkül.

A társaság 11 százalékkal 56 centről 62 centre emelte negyedéves osztalékának mértékét. Ez volt a 12. egymást követő év, amikor a vállalat a szeptemberi igazgatótanácsi ülést követően növelte negyedéves kifizetését. Az új mérték 0,8 százalékos hozamot biztosít a vállalatnak. Az emelés a tavalyi 10 százalékos és a 2019-es 11 százalékos emelést követi.

Hirdetés

A The Motley Fool üzleti portál felidézi, hogy régóta folyik a harc azért, hogy az Apple-é vagy a Microsoft-é legyen a Nasdaqon jegyzett "legértékesebb" részvény. Az egyik ok az, amiért a Microsoft az utóbbi időben igen jól teljesíthet, hogy nagy tétben fogadott a felhőalapú számítástechnika ígéretére. A szoftveróriás sokáig mindent megtett, hogy ellenálljon a változásoknak, attól tartva, hogy elveszíti a majdnem monopolhelyzetét olyan területeken, mint a PC operációs rendszerek vagy a munkahelyi termelékenységi eszközök piaca.

De ma már a Microsoft sokkal előrébb tart a felhőalapú üzleti modell elfogadásában, mint az Apple. Utóbbi a természeténél fogva nagymértékben támaszkodik a hardvereire, az iPhone telefonok, Mac számítógépek, iPad táblagépek és egyéb eszközök értékesítése adja a bevétel oroszlánrészét.

Ezzel szemben a Microsoft keményen dolgozott azon, hogy gyorsabban növelje az ismétlődő bevételeit. Az Office 365, az Azure felhőalapú számítástechnikai platform és más, szoftverként nyújtott szolgáltatások kivételes növekedési lehetőségeket kínáltak. Az ipari megfigyelők több mint 20 éve tudják, hogy a szoftver megbízhatóbb bevételi forrás, mint a hardver, és annak ellenére, hogy az Apple sikerei cáfolta ezt a tendenciát, sokan továbbra is attól tartanak, hogy a társaság innovációs képessége oly módon csökkenhet, hogy a Microsoft kerülhet tartós fölénybe.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.