Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Kulcsár Edina komolyan gondolja, hogy színész lesz, itt a bizonyíték

2021. szept 19. 17:11
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Kulcsár Edina kislánya tüneményes /Fotó: Blikk/ Pozsonyi Zita

Kulcsár Edina kislánya tüneményes /Fotó: Blikk/ Pozsonyi Zita

Budapest — Úton az áhított mozikarrier felé! Kulcsár Edina modellként már belekóstolt a műsorvezetésbe, most azonban komolyabban is szeretne foglalkozni a filmezéssel.

Már azt az iskolát is kinézte magának, ahol filmszínészetet tanulhat. Ugyan a felvételi vizsga még előtte áll, ennek ellenére máris egy castingon járt, ahol egy játékfilmhez kerestek szereplőket.

„Két héttel ezelőtt életem első játékfilmcastingján. Arról még nincs hírem, hogyan sikerült, viszont nagyon jó hangulatú képeket kaptam, amiket a válogatás közben készítettek. Azt gondoltam, hogy bemegyek egy terembe, előadom, amit begyakoroltam és kész, de egy kicsit nehezített volt a pálya, ugyanis abban a suliban volt a casting, ahova járni szeretnék” – írta közösségi oldalán Edina, aki korábban a Blikknek azt is elárulta, párja, Csuti is támogatja mindenben.

(A legfrissebb hírek itt)

Ha pedig sikerül a felvételi vizsgája, akkor Kerekes Vica és Anger Zsolt osztályába járhat majd.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Kulcsár Edina Mozi casting film