szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Fagradalsfjall vulkán még márciusban tört ki, azóta létrejött egy jókora lávamező.

Hat hónapja folyamatosan működik egy vulkán az izlandi Fagradalsfjall hegynél, az elmúlt 50 évben ez a leghosszabb vulkánkitörés, amelyet a szigetországban feljegyeztek.

A láva először március 19-én kezdett feltörni a mélyből a Reykjavíktól 30 kilométerre délnyugatra fekvő Fagradalsfjall hegyen a Reykjanes-félszigeten. Négy órával az első kitörést követően a láva beborított egy négyzetkilométernyi, mintegy 200 futballpályányi területet. A 12. század óta első alkalommal fordult elő vulkánkitörés a szigetnek ezen a részén.

A páratlan látvány azóta is folyamatosan vonzza a turistákat a térségbe, ahová eddig háromszázezren érkeztek, hogy megcsodálják a vulkánkitörést – közölte az izlandi idegenforgalmi hatóság.

Videóra vette egy drón, ahogy belerepül egy fortyogó vulkánba

A youtuber Joey Helms közvetlen közelről, drónnal szerette volna megnézni a Fagradalsfjall vulkánt, de egy lávakilövellés telibe kapta az eszközt. A legjobb pillanatokat azért sikerült felvenni.

A vulkánkitörést megelőző négy hétben mintegy 40 ezer földrengés sújtotta a félszigetet. A vulkánkitörés nyomán keletkezett lávamező a Fagradalshraun nevet kapta, ami csodálatos lávavölgyet jelent. Az első hónapban tíz hasadék nyílt meg, ezek hét krátert alkottak, közülük ma már csak kettő látható.

„Egy hat hónapig tartó vulkánkitörés igen csak hosszúnak számít” – mondta Thorvaldur Thordarson vulkanológus az AFP francia hírügynökségnek.

Volt, aki tojást próbált sütni az izlandi vulkán láváján

A láva csordogálását élőben lehet követni.

Az elmúlt hat hónapban a vulkán 143 millió köbméter lávát hozott földfelszínre. Ez viszonylag kevés a kutatók szerint, egytizede a Holuhraun vulkán által kilövellt bazaltlávának. A Holuhraun az elmúlt 230 évben a legnagyobb mennyiségű lávát lövellte ki 2014 augusztus vége és 2015 februárja között.

Izlandon a leghosszabb vulkánkitörést több mint 50 éve jegyezték fel, a Surtsey-szigeten a vulkán négy éven át működött 1963 novemberétől 1967 júniusáig.

A Fagradalshraunnak már csak egy krátere aktív, amely 334 méter széles az izlandi földtudományi intézet szerint. A vulkán egyelőre nem mutatja a kifáradás jelét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.