Édes élet Gazdagréten

Nem vitték túlzásba az üzleti tervet, leginkább magukban (és az ínyükben bíztak) – így indult a Cukker Süti története 2019-ben. Azóta kiderült, hogy a két sütibolt alapító Leopold Erika és Jutasi Eszter helyesen tette, hogy hallgatott a megérzéseire, a vendégek őket igazolták. Gazdagréti cukrászdájukban egzotikus fűszerekkel bolondítják az édességeket (például akad itt ötfűszeres kínai répatorta), holland karamellás sajttortájuk egy New York-i édességmustrán is megállná a helyét, és a klasszikusokat sem rekesztik ki. Hogy Erika és Eszter mire képes, azt egy olyan belga torta mesélte el, aminek egyik alapvető hozzávalóját sem szerette a kóstoló tudósító.

– Mielőtt 2019-ben megnyitottátok a Cukker Sütit, teljesen mással foglalkoztatok: Erika újságíró volt, Eszter ügyvéd. Miért döntöttetek úgy, hogy sütisek lesztek?

– Leopold Erika: Én mindig szerettem sütni-főzni, tizenkét évvel ezelőtt elvégeztem egy cukrásziskolát is, hátha egyszer, a távoli jövőben hasznát veszem. Tíz évig nem kezdtem vele semmit – és nem is gondoltam, hogy ebből bármi lesz. Korábban belpolitikai újságíró voltam, aztán szerkesztő lettem, de beleuntam. Ekkor indítottam el a gasztroblogom, az Égigérő paszulyt. Itt több sütemény receptjét is megosztottam, igaz, ezen az oldalon más ételek is voltak mint az ordás-sóskás rántotta, a füstös erdélyi padlizsán vagy a céklás marharagu.

– Jutasi Eszter: Kisgyermek korom óta szeretek sütni, de soha eszembe sem jutott, hogy ezzel foglalkozzam. Tipikus, értelmiségi családban nőttem fel, adta magát, hogy gimnázium után diplomát kell szerezni – és egy jól menő állást. A nővérem ügyvédnek ment, nem volt kérdés, hogy én is annak tanuljak. A családban fel sem merült, hogy valaha cukrásznak vagy bármi hasonlónak álljak, noha mindig szerettem kreatívkodni, kézműveskedni – és persze sütiket sütni. Diploma után ügyvédnek álltam, de hamar rájöttem, hogy ez nekem nem okoz boldogságot.

Közben gyerekeim lettek, majd a férjem Svájcban kapott állást, és amikor kiköltöztünk a kicsikkel, már pontosan tudtam, hogy egyáltalán nem akarok ügyvéd lenni. Egyszerűen nem akartam visszakapni a régi életemet. Amikor hazajöttünk Magyarországra – többek között a család tanácsára – beiratkoztam egy OKJ-s cukrásztanfolyamra. Még a volt főnököm is támogatott, sőt neki köszönhetem, hogy megismerhettem Erikát 2015-ben egy baráti társaságban, az Ördögkatlan Fesztiválon.

– Hogy érezted magad a tanfolyamon?

Eszter: Őszintén szólva, borzalmasan. Egy régimódi cukrászképzés volt, amin idős bácsik dirigáltak.

– Nem lógtál ki jogászként a sorból?

Eszter: – Vicces, de a hallgatók kábé hetvenöt százaléka nő volt, méghozzá felsőfokú végzettséggel, akadt köztük közgazdász és gyógyszerész is. Mindenki magát akarta megvalósítani, saját vállalkozást szeretett volna indítani, de aztán többen visszatértek az eredeti szakmájukhoz.

– Erika, a gasztroblog nem volt elég az önmegvalósításhoz?

Erika: Szerettem, de így idő után kevés lett. Úgy éreztem, kellene csinálni valami kézzelfoghatót. Aztán 2017 végén egyszer csak arról beszélgettünk Eszterrel, hogy nyithatnánk egy cukrászdát – ketten, együtt. Attól a pillanattól fogva nem volt kérdés, hogy mindez valóra válik.

– Eszter: Csak az volt kérdés, hol legyen a cukrászda. A választ hamar megtaláltuk. Mivel Gazdagrét környékén lakom, végigsétáltunk a Rétköz utcában, ahol több kávézó is van, mígnem ráleltünk erre a kicsi helyre, melynek a tizenkét négyzetméteres vendégterébe és a csíkos tapétájába rögtön beleszerettünk. Másrészt Gazdagrét ideális, nagy az átmenő forgalom, sokan utaznak erre Törökbálint, Budaörs felé.

– Milyen kezdeti nehézségekkel bajlódtatok?

Erika: Az első nyáron szinte minden problémán átestünk, az üzlethelyiséget például át kellett alakítanunk. Két nőt pedig nem mindig vesznek komolyan mesteremberek. De jöhetett bármilyen nehézség, nem tévesztettük szem elöl, hogy mit akarunk: egy jó süteménybolt és egy olyan munkahelyet, ahová szeretünk bejárni. Az idő végül minket igazolt.

– Egy jó cukrászda esetében azonban a helynél még fontosabb a kínálat. Hogyan kezdtetek neki a tervezésnek?

Eszter: Nem ültünk le, és nem készítettünk üzleti tervet. Eleinte azt sem terveztük meg, mi legyen a pontos kínálat. Szerencsére viszont azonos az ízlésünk, ezért a kedvenceiket kezdtük el árulni. Nem volt kérdés, hogy lesz brownie, csoki- és répatorta, valamint számos mentes sütemény. Később aztán, ahogy érkeztek a vendégek, bővítettük a kínálatot. Első körben viszont azt is meg kellett tanulnunk, hogyan működik a pénztárgép. Mégis: az első naptól nyereségesek voltunk.

– Budapesten számos cukrászda van. Hogyan próbáltatok kitűnni?

– Erika: Lehet, hogy Budapesten sok cukrászda van, viszont kevés az olyan, ahova mi szívesen beülünk. Ezért tervek helyett csak magunkat adtuk: olyan süteményeket készítettünk, amiket mi is szeretünk, és bíztunk benne, hogy másoknak is ízleni fog. Amúgy mindig viszünk a sütikbe valami csavart.

– Eszter: Ezért szeretjük a sütiket fűszerekkel megbolondítani, mint például a Dél-Amerikából származó tonkababbal, ami különleges aromát biztosít a csokinak. De kísérletezünk többféle megoldással is, létezik kínai ötfűszeres répatortánk, és holland karamellás sajttortánk is. Utóbbit egyébként egy Hollandiában élő vásárlónk inspirálta, aki idén tavasszal megismertette velünk az úgynevezett Stroopwaffelt, ami egy jó minőségű, karamellával töltött ostya, és a sajttortába keverve valami isteni. Egy sajttortarajongó, világjáró vendégünk szerint ez a sütemény New Yorkban is megállná a helyét.

– Erika: Persze gondolunk azokra a vásárlókra is, akik a megszokott ízekre vágynak. A csokitortánk például a gyerekzsúrok kedvence. A bulikon a kicsik nem is hagynak belőle, így másnap az anyukák telefonálnak nekünk, hogy ők is megkóstolnák. Szóval az „üzletpolitikánk” beválik, a vevők folyamatosan visszajárnak hozzánk.

– Eszter: És nemcsak a sütik miatt. Az elmúlt két és fél évben közösségi térré váltunk ezen a tizenkét négyzetméteren. Már jól ismerjük a vásárlóinkat is, tudjuk, hány évesek a gyerekeik, mi a kutyájuk neve, de legfőképpen azt, hogy mi a kedvenc tortájuk.