Rekordot döntött az első házasoknak járó adókedvezmény

Soha nem vették még igénybe olyan sokan az Európai Unióban egyedülálló magyar adókedvezményt, amely az első házasoknak jár, mint ahányan tavaly. Az szja-bevallások adatai alapján 2020-ban a 105 ezer első házas összességében 4,2 milliárd forintot spórolt - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

Rekordot döntött az első házasoknak járó adókedvezmény

A családokat, a gyermekvállalást támogató adórendszer 2015-ben bővült az első házasságukat kötők adókedvezményével - idézte fel a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. A lehetőség a gyermekek után járó családi kedvezményt egészíti ki, így Magyarország, Európában példaértékű módon, az adórendszeren keresztül lényegében már a kezdetektől segíti a családalapítást - nyomatékosította Tállai András.
    
Az államtitkár megjegyezte, hogy a kormányzat számos családtámogató intézkedése is szerepet játszhat abban, hogy Magyarországon egyre népszerűbb a házasság intézménye. A statisztikai hivatal adatai szerint, míg 2010-ben valamivel több mint 35 ezer pár házasodott össze, addig ez a szám 2020-ra már csaknem a duplájára (67 ezerre) nőtt - részletezte Tállai András, hozzátéve, hogy folyamatosan nő az adókedvezményt igénybevevők száma is. 2015-ben 22 ezren, 2016-ban 54 ezren, tavaly már több mint 105 ezren csökkentették adójukat az első házasságkötésüknek köszönhetően.
    
A szabályok egyszerűek: a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül a házastársak együttesen havi ötezer forint adókedvezményre jogosultak, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezmény mellett is igénybe vehető. A házassági kedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs első házasságát kötötte - ismertette az államtitkár.
    
Az adóelőlegből is érvényesíthető a kedvezmény, amiről még mindig sokan feledkeznek meg - húzta alá az államtitkár.
    
Míg a tavalyi szja-bevallásban 105 ezer első házas vette igénybe az adókedvezményt, addig 2021 májusában 53 ezren érvényesítették azt az adóelőlegükből. Pedig a havi ötezer forintos állami nászajándékhoz rendkívül egyszerűen, akár néhány kattintást követően is, hozzá lehet jutni. Az adóhivatal saját fejlesztésű online nyomtatványkitöltőjén, az ONYA-n (Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás) keresztül, egyszerűen, akár okoseszközről is, pár perc alatt kész is az adóelőleg-nyilatkozat, amit a hivatal továbbít a nyilatkozó magánszemély által megjelölt munkáltató, kifizető részére - mondta Tállai András.
    
A kedvezmény adóelőlegből történő érvényesítése nem csak azért jó, mert a friss házasok hónapról hónapra több fizetést vihetnek haza, hanem azért is, mert így az adóbevallás kitöltésének időszakában nem kell ezzel foglalkozniuk, nem kell kiegészíteniük az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet - jegyezte meg az államtitkár.

Önerőből vág bele egy komoly fejlesztésbe Gyula

Tíz helyszínen indít közlekedésfejlesztési beruházást saját erőből a gyulai önkormányzat, mintegy negyedmilliárd forint értékben - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2024. 04. 16. 13:00
Megosztás:

A vártnál jobban gyorsult Kína, mégsem felhőtlen a kép

A vártnál gyorsabb gazdasági növekedésről számolt be a kínai statisztikai hivatal. Az ázsiai szuperhatalom első negyedéves GDP-je 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi azonos időszakét, és felülmúlta a piac 4,8 százalékos várakozását, valamint az 5,2 százalékos negyedik negyedéves ütemet.
2024. 04. 16. 12:00
Megosztás:

Kamatcsökkentés helyett további szigorítás jön Amerikában?

A svájci UBS bank felvettette annak lehetőségét, hogy a beragadó infláció és az erős gazdaság akár további kamatemelésre is sarkallhatja a Fed-et. Erre azonban kicsi az esély, és a bank elemzői szerint jelenleg a két kamatcsökkentés a legvalószínűbb forgatókönyv az idei évre.
2024. 04. 16. 11:30
Megosztás:

Megállapodtak a bérekről az Audinál

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi értekezlete elfogadta a mukaadóval közösen kidolgozott ajánlatot - tudatta az Audi Hungaria az MTI-vel.
2024. 04. 16. 11:00
Megosztás:

Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Egy százalékot meghaladó mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
2024. 04. 16. 10:30
Megosztás:

A városi költözés útmutatója: Tippek és trükkök a sima költözéshez

A városi költözés egy izgalmas, ugyanakkor kihívásokkal teli lépés az életünkben. Legyen szó új munkahelyről, iskoláról vagy egyszerűen csak egy új kezdetről, a sikeres áttelepülés kulcsa a megfelelő előkészítésben rejlik. Ebben a cikkben átfogó útmutatót nyújtunk arra vonatkozóan, hogyan tervezzük meg és hajtsuk végre zökkenőmentesen a városi költözést.
2024. 04. 16. 10:00
Megosztás:

Gyengülés az ázsiai tőzsdéken

Gyengültek az indexek az ázsiai tőzsdéken kedden.
2024. 04. 16. 09:30
Megosztás:

Alvó Ethereum (ETH) bálna éled fel évek után, 50 ezer dollárt fektet be egy 25X-es árfolyamú tőzsdei tokenbe, a DTX-be

Időnként egy korai szakaszban lévő Ethereum (ETH) befektető tárcája feléled. Történelmileg ezek a tárcák fantasztikus követési lehetőséget biztosítottak, mivel a tulajdonosok előrelátó módon részt vettek az Ethereum (ETH) projektben jóval azelőtt, hogy bárki megértette volna a kriptovalutákban rejlő értéknövekedést.
2024. 04. 16. 09:00
Megosztás:

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a magyar tőzsdén is

Csökkenéssel indulhat a keddi kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Hétfőn a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 118,79 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 67 407,86 ponton zárt.
2024. 04. 16. 08:31
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a hétfő esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 04. 16. 08:00
Megosztás:

Indul a parkolóépítés Kaposváron

Parkolóépítési programot indít Kaposvár: az önkormányzat 4 milliárd forintból ezer parkolóhelyet alakít ki a somogyi vármegyeszékhelyen - adta hírül a polgármester a Facebook-oldalán.
2024. 04. 16. 07:30
Megosztás:

A 2024-ben robbanásra kész Top 3 kriptodeviza; KangaMoon, Gala és Sui

A kriptodeviza-piacot erős verseny jellemezi az új kriptodevizák részéről, amelyek egyedi jellemzőkkel rendelkeznek. Ezek a tulajdonságok és hatalmas potenciáljuk arra irányulnak, hogy megszerezzék a befektetők bizalmát és befolyásolják a piaci hangulatot. Évről évre egyre több új kriptoprojekt lép be a piacra, így a kriptobefektetőknek mindig nehézséget okoz a nagy potenciállal rendelkező legjobb kriptodevizák kiválasztása. A szakértők elemezték a piacot, és a KangaMoon (KANG), a Gala (GALA) és a Sui (SUI) kriptovalutákat választották ki, amelyek az év folyamán kiemelkedő emelkedésekre lehetnek képesek. Olvass tovább, hogy megtudd, miért ezek a legjobb kriptó befektetések most.
2024. 04. 16. 07:00
Megosztás:

AI-alapokra helyezte a casco-kötést követő járműszemlét az Allianz Hungária

2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti az Allianz Hungária ügyfeleit a casco-szerződésük megkötésének folyamata során. A casco így gyorsan, kényelmesen, akár teljes egészében az otthonunkból megköthető, míg a biztosítóoldali elbírálási folyamat két napon belül lezárulhat.
2024. 04. 16. 06:30
Megosztás:

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.
2024. 04. 16. 06:00
Megosztás:

Banális banánhéjakon csúsznak el az álláskeresők

A KSH adatai szerint mintegy 220 ezer munkanélkülit tartanak nyilván Magyarországon, az üres álláshelyek aránya pedig 2,3 százalék. Ez utóbbi adat azonban sokat csökkenhetne, ha a kereslet és a kínálat megtalálná egymást, ennek azonban néha egészen banális akadályai vannak.
2024. 04. 16. 05:30
Megosztás:

Jókora nyereséget villantott a Goldman Sachs

A bank első negyedéves bevétele a tavalyihoz képest 16%-kal 14,21 milliárd dollárra emelkedett, több mint 1 milliárd dollárral meghaladva az elemzői várakozásokat.
2024. 04. 16. 05:00
Megosztás:

Egy nő keressen ugyanannyit mint a férfi kollégája - ezt akarja az Unió

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.
2024. 04. 16. 04:30
Megosztás:

Ne vegyél ilyen autót, mert tuti átvernek!

A carVertical autóipari adatszolgáltató friss tanulmánya feltárta, hogy melyik autómárkát éri a legtöbb sérülés Magyarországon: a lista élén a BMW járművek állnak. Ez hasonló a többi ország trendjére is, azaz a BMW a leginkább sérült márka világszerte. A spektrum másik végén a Fiat áll, amelyet hazánkban a legkevésbé érnek közúti balesetek. 2023 káradatainak tanulmányozása alapján a kutatás azt is feltárta, hogy a Mercedes-Benz, a Kia és az Audi rendelkezik a legmagasabb kárértékkel.
2024. 04. 16. 04:00
Megosztás:

Vigyázat, csalók élnek vissza a kibervédelmi intézet nevével!

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) nevével és telefonszámával élnek vissza telefonos csalók - közölte a szakszolgálat hétfőn az MTI-vel.
2024. 04. 16. 03:30
Megosztás:

Enyhült a német ipar anyaghiánya

Közel a koronavírus-járvány előtti szintre enyhült az anyaghiány a német iparban márciusban, a német feldolgozóipar egészét már szinte alig érintik az ellátási problémák - derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett felméréséből.
2024. 04. 16. 03:00
Megosztás: