Folytatódik a településfásítás: elkezdődött a program őszi ültetési szezonja

MTI   
  Megosztom
Folytatódik a településfásítás: elkezdődött a program őszi ültetési szezonja

Elkezdődött a településfásítási program őszi ültetési szezonja, amelynek részeként 514 településen 14 ezer fát ültetnek - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján, ahol harminc fát ültetnek a program részeként.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a településfásítási programot az országfásítási program részeként hirdette meg az Agrárminisztérium és idén ősszel duplájára emelték a keretösszeget, így 24 ezer sorfa találhatott gazdára.

A program második ütemben 19 megyéből 887 település adott le sikeres igénylést

- mondta az agrárminiszter majd hozzátette, országosan 772 község, 48 nagyközség és 67 város ültethet fákat.

A legtöbb település Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből vesz részt, 84 leadott igényléssel. A második Vas megye, ahol 78 településen ültetnek fákat. A harmadik Győr-Moson-Sopron megye, ahol 76 település igényelt fákat, és az őszi szezonban 1203 fa kerül a megyékbe.

Jánossomorján 15 darab gömbszivarfát és 15 keskenylevelű kőrist ültetnek a program részeként

- emelte ki Nagy István.

Az agrárminiszter hangoztatta, arra törekednek, hogy a kistelepülések óvodáiban, iskolaudvaraiban és a közterületeken minél több fát ültethessenek együtt, közösen a települések közösségével, amellyel nemcsak a zöldterületek bővítését támogatják, hanem hozzájárulnak egy egészségesebb és élhetőbb környezet megteremtéséhez. Elmondta azt is, hogy a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., valamint az Országos Erdészeti Egyesület végzi a fásítás lebonyolítását, amelyet a helyben illetékes erdőgazdaságok munkatársai segítenek.

A miniszter rámutatott, hogy a hőmérséklet-kiegyenlítés, az árnyalás, a párologtatás, a levegőtisztaság, a por- és zajszűrés, valamint az oxigéntermelés mellett a fáknak, így a parkoknak pótolhatatlan szerepük van az egészségvédelemben, a testi-lelki feltöltődésben és a klímavédelemben. Emlékeztetett, hogy kormányzati célkitűzés az élhetőbb környezet megteremtése érdekében a meglévő erdőterületek növelése a jelenlegi 24-ről 27 százalékra.

Lőrincz György, Jánossomorja polgármestere elmondta, hogy 2016-ban kezdték el a település fásítását az öreg, korhadt fák cseréjével. Abban az évben kilencven fát ültettek.

Idén tavasszal hatvan csemetét ültettek, ősszel pedig 150-et, amely kiegészül a településfásítási program részeként ültetett harminc fával

- mondta Jánossomorja polgármestere.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

településfásítás

településfásítási program

jánossomorja

győr-moson-sopron megye