Mitt Romney: Magyarország a fejlett világ legkevésbé szabad országainak egyike

2021. szeptember 19. – 09:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország, minta Amerika számára? – tette fel a kérdést Mitt Romney az amerikai alkotmány napján tartott ünnepi beszédében még pénteken. Utah republikánus szenátora ezután hosszan sorolta, milyen problémákat lát hazánkban a Newsweek tudósítása szerint.

A republikánus politikus, aki 2012-ben a pártja elnökjelöltje is volt, bár nem mondta ki a nevét, csak egyértelműen a Fox News műsorvezetőjével, Tucker Carlsonnal helyezkedett szembe, amikor beszélt, hogy

„Orbán cenzúrázza a médiát az országában, figyelmen kívül hagyja a nép akaratát a választásokon, vagyont halmoz fel magának és a haverjainak. Magyarország a fejlett világ legkevésbé szabad, legkevésbé demokratikus országai közé tartozik.”

A republikánus párt trumpista szárnyával gyakran kritikus Romney amellett, hogy negatívan értékelte, hogy egy „híres tévés azért utazott Magyarországra, hogy Orbán Viktort mint követendő példaképet magasztalja”, a pénteki beszédében az amerikai alkotmányt fenyegető potenciális veszélyekről is beszélt. Külön kiemelte a január 6-i halálos kimenetelű capitoliumi zavargást, amelynek célja a 2020-as elnökválasztási eredmény ratifikálásának megakadályozása volt.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, Tucker Carlson, aki az Egyesült Államok egyik legnézettebb, nagy hatású politikai műsorának házigazdája augusztusban Magyarországon járt, ahol megtekintette a magyar határvédelmi kerítést, fellépett a kormányzati pénzekkel kitömött Matthias Corvinus Collegium által szervezett MCC Feszten és készített egy alákérdezős interjút Orbán Viktorral. (Ez utóbbi miatt Trump is gratulált Orbánnak.)

Frissítés 13:45-kor: Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen – reagált a beszédre Szijjártó Péter Facebookon. A külügyminiszter szerint csak azért bírálta Romney Tucker Carlsont, mert ő elmondta a saját véleményét Magyarországról, amely „történetesen nem esett egybe a liberális mainstream hazánkkal szembeni hazugsághadjáratával”.

Azzal a váddal se ért egyet Szijjártó, hogy a kormány a népakarattal szemben kormányozna. Mint fogalmazott, „a népakarat a választáson fejeződik ki, márpedig mi egymás után háromszor kaptunk kétharmados felhatalmazást. Egy olyan választási rendszerben, ahol mindenkinek egyenlő súlyú szavazata van, függetlenül a lakóhelyétől.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!