Jakab kivizsgáltatná Tóth Csaba gyanús ügyét, amit Hadházy Ákos a pénteki előválasztási vitán mutatott be

2021. szeptember 19. – 10:37

frissítve

Jakab kivizsgáltatná Tóth Csaba gyanús ügyét, amit Hadházy Ákos a pénteki előválasztási vitán mutatott be
Tóth Csaba sátra az Örs vezér terén – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Etikai vizsgálatot kezdeményezett az MSZP-Párbeszéd zuglói jelöltje, Tóth Csaba ellen Jakab Péter, a Jobbik elnöke, miután Hadházy Ákos azt állítja, bizonyítékokkal tudja alátámasztani, hogy zuglói ellenfele vagyonnyilatkozatában eltitkol egy félmilliárd forint értékű gyártelepet, amelyre közvetlen ráhatása van.

„Vallom, hogy a bűnnek nincs színe, csak elkövetője” – fogalmaz Jakab vasárnapi Facebook-posztjában. Azt írja, a korrupciót sehol nem tűrhetjük meg, épp ezért kezdeményezett az igazság kiderítése érdekében vizsgálatot az előválasztást lebonyolító Országos Előválasztási Bizottságnál, hogy

kiderüljön, „részt vehet-e Tóth Csaba a továbbiakban az előválasztáson vagy sem”.

Az előválasztáson indulóknak a jelentkezéshez korábban feddhetetlenségi nyilatkozat kellett aláírnia, és és el kellett fogadniuk az ellenzéki pártok értéknyilatkozatát, valamint az előválasztás etikai kódexét is.

Hadházy pénzmosás és vagyoneltitkolás gyanújával vádolja ellenfelét

Zuglóban gyakorlatilag nyílt háború folyik, mióta a Fekete-Győr Andrásék bejelentették, hogy a korrupció elleni küzdelem élharcosának nevezett Hadházy Ákost indítják az elmúlt két választáson győztes szocialista Tóth Csaba ellen Budapest 8. választókerületében az előválasztáson, mert szerintük változásra van szükség az ellenzékben és Zuglóban. Hadházy mögé a Momentum mellett csak a Mindenki Magyarországa Mozgalom állt be, az MSZP-Párbeszéd jelöltjét támogatja a DK és Jobbik is.

Pénteken előválasztási vitát tartottak a Zugló Tv-ben, ahol Hadházy egy meglehetősen kusza és szövevényes ügy részleteit mutatta be a nézőknek. Később Facebook-oldalán és a Korrupcióinfó nevű oldalán dokumentumokkal együtt is megosztotta a történetet, amely röviden így néz ki:

  • Tóth Csaba 2012-ben értékbecslést rendelt meg egy XXII. kerületi gyártelepre, amelynek 390 millió forintra becsülték akkor az értékét.
  • Ezután három ember Zalaegerszegen – Tóth szülővárosában – 100 ezer forinttal megalapította az Első Lépés Inkubátorház Alapítványt. Az egyik alapító Békefi László, aki jelenleg Zugló átláthatósági biztosa, a másik Hajdú Flórián, Zugló MSZP-s alpolgármestere, a harmadik pedig Funtig Zoltán, aki szerződésben áll a Zuglói Önkormányzattal, ő hajtja be a be nem fizetett parkolási díjakat.
  • Tóth Csaba és feleségének van egy közös cége, a Tigris-1993 Kft, amely 2013-ban 111 millió forintos kölcsönt adott az Employers Consulting Kft-nek. Ennek tulajdonosa a fent említett Funtig Zoltán, ügyvezetője pedig korábban Menyhárt Bizsán volt, aki egy időben Tóth Csabával együtt szervezte az MSZP Vas megyei szervezetét.
  • Az Employers Consulting Kft. a 111 millió forintnyi kölcsön adott az Első Lépés Inkubátorház Alapítványnak, az alapítvány pedig 111 millió forintért megvette azt a gyártelepet, amire korábban Tóth értékbecslést kért.
  • Két nap múlva aztán gyártelep tulajdoni lapjáról lekerült a 550 millió forintos jelzálog.
  • A tulajdoni lapon viszont megjelent Funtig Zoltánék cégének vételi joga és a 111 millió forintos jelzálogjog.
  • 2016-ban a vételi jog és a 111 milliós jelzálogjog átkerült Tóth Csaba cégéhez, a Tigris-1993 Kft-hez. Hadházy állítása szerint Tóth Csaba cégének csak egy levelet kell írni ahhoz, hogy a gyártelep az ő kezükbe kerüljön hivatalosan is.

A Momentum zuglói képviselőjelöltje arról beszélt a pénteki vitán, hogy Tóthnak erre az 500 milliós vagyonra „közvetlen hatása van”, miközben az alapítvány „semmit sem csinált, nulla forint bevétele volt”.

Hadházy szerint mindezek alapján úgy tűnik „Tóth fenntart egy kliensrendszert, hálózatot” az alapítvány embereiből, de szerinte felmerül a pénzmosás lehetőségének gyanúja, és a vagyoneltitkolás lehetősége.

Hadházy „hetet-havat összehord”, hogy elterelje a beszélgetést a zuglói ügyekről – reagált Tóth. Mint fogalmazott, cégeinek semmi köze Zuglóhoz, ez egy másik beszélgetés témája lenne, amiről máskor szívesen beszél, de ha ellenfele továbbra is csúsztat, akkor a bíróságon fognak találkozni.

Frissítés 12:30-kor: Cikkünk megjelenése után közleményt adott ki Tóth Csaba Hadházy vádjaival kapcsolatban. „Vagyonnyilatkozatom minden tényt és adatot hiánytalanul tartalmaz, nincs semmilyen eltitkolt vagyonom, minden vizsgálat elé nyugodt szívvel állok, elszámolnivalója annak, azoknak van, akik nemtelen eszközökkel akarnak lejáratni” – írja.

Előválasztási vita a Zugló Tv-ben – Fotó: Tóth Csaba Facebook-oldala
Előválasztási vita a Zugló Tv-ben – Fotó: Tóth Csaba Facebook-oldala

A miniszterelnök-jelölti vitán védelmébe vette Jakab Tóth Csabát

A zuglói előválasztás a múlt vasárnapi miniszterelnök-jelölti vitán is központi téma volt, Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje számonkérte ellenfeleit, hogy miért Tóthot támogatják Hadházyval szemben, miközben rendszerváltásról és elszámoltatásról beszélnek.

A szocialista politikust támogató pártok (DK, Jobbik, MSZP-Párbeszéd) miniszterelnök-jelöltjei közül egyedül Jakab reagált, aki azt mondta, nincs konkrét bizonyíték Tóth korrupciós ügyeire, és szerinte csak sejtet Hadházy. Ezt az álláspontját változtatta most meg a Jobbik elnöke, miután a Momentum zuglói képviselőjelöltje levélben fordult hozzá és Karácsony Gergelyhez a feltárt bizonyítékok miatt.

Frissítés 14:30-kor: „Ez egy fontos, jó irányba tett lépés, amit minden jóérzésű, az ellenzéket megújítani akaró ember nevében is köszönök” – reagált később Fekete-Győr András Jakab bejegyzésére. A vizsgálat kezdeményezését ugyanakkor sokan pótcselekvésnek minősítik a Momentum miniszterelnök-jelöltje szerin. „Szerintem egyszerűen csak nem elégséges – hiszen az egyetlen tisztességes út Tóth Csaba támogatásának megvonása, és Hadházy Ákos feltétel nélküli támogatása a zuglói előválasztáson.”

Fekete-Győr András az elmúlt hónapokban már többször is korrupcióval vádolta Tóthot a 444 zuglói parkolásról szóló videója alapján. A szocialista politikus ugyanakkor többször is kijelentette, tévedés Zuglóban keresni a korrupciót, mert ott nincs, a Partizánnak adott interjúban pedig arról beszélt, hogy a hatóságok eddig mindenben neki adtak igazat.

Egy júniusi sajtóbeszélgetésen Tóth azt mondta, „egy aljas, módszeres lejáratókampányt” indított ellene Hadházy és a Momentum, de ő se fogja ezt annyiban hagyni, és utalt arra, hogy Hadházy múltjából is előkerülhet valami a kampány során. Azt is hozzátette, hogy pártja etikai vizsgálatot kezdeményezett Hadházy Ákossal szemben, mert szerinte ellenfele megsértette az előválasztás etikai kódexet, amelyben az szerepel: az előválasztáson induló jelölteknek vállalniuk kell, hogy jelölttársaikkal szemben nem folytatnak lejárató kampányt.

Budapest 8. választókerületében, Zuglóban az elmúlt két országgyűlési választást Tóth Csaba nyerte, legutóbb a szavazatok 47 százalékát zsebelte be, míg fideszes ellenfele, Jelen Tamás 35 százalékon végzett. Most ketten indulnak az előválasztáson: Tóth Csaba és Hadházy Ákos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!