Sok a csalás, jelentős adóteher rakódik a fizetésekre Romániában

2021.09.19. 08:54

Romániában terheli a legtöbb adó a munkabéreket – mutatott rá elemzésében Dragoș Damian, a kolozsvári Terapia vezérigazgatója. A közgazdász azt vette alapul, hogy Romániában a bruttó ezer eurós fizetésből a dolgozó 584 eurót kap kézbe, míg Magyarországon 878 eurós bér esetén vihetné haza ezt az összeget a munkavállaló. Lengyelországban 738, Csehországban 951 eurót érne nettóban az ezer eurós bruttó fizetés. Szerinte Románia problémája a rendes adófizetők túlzott terhelése, mivel „a hatóságok képtelenek visszaszorítani a feketemunkát és az adócsalást”.

Kapcsolódó

Nyugdíjasokkal a munkaerőhiány ellen

A nyugdíjba vonulók csaknem harmada nem hagyja el a munka világát.

A Terapia igazgatója úgy látja, az is gond, hogy a fizetések után fizetendő adóból 10 százalék a személyi jövedelemadó, 35 százalék pedig a nyugdíj- és az egészségügyi alapba megy, szerinte sem a nyugdíj-, sem az egészségügyi rendszer nem jobb, mint a térség más országaiban. Megjegyezte: a régióban több állam, Romániához hasonlóan, munkaerőhiánnyal küzd, írta a kronikaonline.ro.

Debreczeni László adószakértő szerint csak úgy lehet összehasonlítani, hogy a különböző országokban a természetes személyeket miként adóztatja az állam, ha a direkt és az indirekt adók összefüggését vizsgálnák. Ebben pedig nemcsak a fizetés terhei szerepelnének, hanem az egyes országokban bizonyos termékekre kirótt áfa és a jövedéki adók mértéke is. Hozzáfűzte: ez egy nagyon bonyolult elemzés lenne, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy az általános áfakulcsok országonként eltérnek, tehát míg Romániában 19 százalék, Magyarországon 27 százalék az általános áfa. Románia ugyanakkor több alaptermékre, szolgáltatásra alkalmaz 5 vagy 9 százalékos adókulcsot.