eur:
394.46
usd:
370.01
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Sólymos László, a Híd párt alelnöke, szlovák környezetvédelmi miniszter.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Véget ért e Most-Híd 12 éves története, beolvad a felvidéki magyar pártba

Politikusai a Szövetség részeként dolgoznak tovább. Október 2-án zárul az egységesülési folyamat.

Jóváhagyták a Most-Híd küldöttjei Tardoskedden szombaton tartott közgyűlésükön azokat a dokumentumokat, amelyek lehetővé teszik a párt beolvadását az egységes felvidéki magyar pártba, amely a Szövetség nevet viseli majd, s várhatóan néhány héten belül gyakorlatilag is létrejön.

Sólymos László, a Híd elnöke - aki koronavírus-fertőzés miatt személyesen nem tudott részt venni a közgyűlésen - pozitívan értékelte a közgyűlés küldöttjeinek döntését.

"Hosszadalmas tárgyalássorozatot tudunk magunk mögött, s örülök, hogy a küldöttek döntő többsége úgy látja, hogy azokat az értékeket, amelyeket 12 évvel ezelőtt, a Híd megalakulásakor megfogalmaztunk, ebben az új közös pártban vigyük tovább" - írta Solymos a párt sajtóosztálya által az MTI-nek eljutatott közleményében.

Az egységes felvidéki magyar politikai érdekképviselet létrehozásáról szóló végső megegyezést idén márciusban jelentették be a Szövetség néven létrejövő pártba beolvadó politikai erők, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd és az Összefogás vezetői. Az egységes politikai párt létrejöttéhez vezető megegyezést közel kétéves, az egyeztetések többszöri megakadásával jellemzett egységesítési folyamat előzte meg.

A tavaszi megegyezést az új politikai szubjektum alapszabályáról folytatott egyeztetések, illetve az egybeolvadást lehetővé tévő párton belüli dokumentumok jóváhagyási folyamata követte. Ez utóbbit elsőként a múlt héten az Összefogás közgyűlése zárta le, majd most a Most-Híd. A három párt legnagyobbika, az MKP vasárnap tartja kongresszusát, ahol várhatóan ugyancsak jóváhagyják az egybeolvadást lehetővé tévő dokumentumokat.

A hárompárti egyesülés folyamata várhatóan október 2-án a Szövetség alakuló kongresszusával zárul majd le, melyet a tervek szerint Révkomáromban tartanak majd.

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin, a magyar piac azonban lefordult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×