Filmtörténeti pillanat, amelyet majd csak az idő elmúlásával tudunk értékelni – ez az első gondolatom Francis Ford Coppola Megalopolis című filmjével kapcsolatosan. A fesztiváltudósító kritikusoknak, újságíróknak az ilyen műalkotások esetében igazán nem könnyű a dolguk, hiszen gyorsan kell reagálniuk, értékítéletet hozniuk és kontextusba helyezniük és a felgyorsult média ebben a higgadt gondolkodást nem segíti.
Persze számos ítész és zsurnaliszta írta Francis (ezt ő maga kérte a sajtóbeszélgetésen, hogy mindenki hívja őt így, ki nem állhatja a Mr. Coppolát) a nyolcvanas évek óta készülő, saját maga által finanszírozott szerelemprojektjéről, hogy maga a dögunalom, érthetetlen és egyszerűen rossz.
Határozottan kijelentem: ezek a kollégák a világ nagy tévedésében vannak.
Jómagam vettem a fáradságot, hogy agyaljak egy kicsit, átérezzem az érzelmi töltetét a Megalopolisnak és meghozza a döntést: ez a film egy barokk kirakós mestermű. Az utolsó életben lévő nagy amerikai auteur víziója és bölcs érvelése a nyugati világról, Coppola, pardon, Francis visszatért a hollywoodi új hullám innovációs felfutásához, amikor nem pénzt keresni kellett, hanem műalkotásokat létrehozni. Állítani valamit a civilizációról, humanizmusról, sorsdrámákról és a túlélés lehetőségeiről. Ahhoz, pedig, hogy ilyen nagy szavakkal merjek élni, pont a Megalopolis adta a bátorságot.
A Megalopolis esetében nem a cselekmény a legfontosabb. Cesar Catalina (Adam Driver), a zseniális építész egy új építőanyagot fedezett fel, amely segítségével új „megalopolist” akar építeni – a képzeletbeli New Yorkban az új Rómát – a régi városon belül. Ellenlábasa a konzervatív gondolkodású polgármester, Franklyn Cicero (Giancarlo Esposito), aki a betonban és az acélban hisz. A háttérben az eseményeket még befolyásolja a nagytőke, a Crassus família (Jon Voight az öreg tisztesség és Shia LaBeouf alakításában a mohó fiatalság). Az események katalizátora még a korrupt és élethajhász újságíró, Wow Platinum (Aubrey Plaza) és a polgármester lánya, Julia Cicero (Nathalie Emmanuel), aki hisz és végül beleszeret Cesarba, a teremtőbe. A film egyébként Cesar öngyilkosságával kezdődik, ám megállítja az időt és meggondolja magát, mert megpróbálja megmenteni a világot és felépíteni az újat. Mindezalatt megkapjuk a római birodalom parafrázisát és a világtörténelem nagy eseményeinek a megidézését köztük Beethoven Egmont-nyitányával, mellyel az 1956-os magyar szabadságharca utal – talán nem véletlenül, hiszen Budapesten vették fel a filmzenét.
Az elmúlt két évezred kulturális eseményeit, melyeket kapunk a kirakós játék keretében, képtelenség azonnal dekódolni és feldolgozni – a Megalopolis olyan mű, melyet tucatszor kell megnézni egy alapos elemzéshez, és az az, amit a világ nagy része nem fog megtenni. Vagy legalábbis nem azonnal, Francis Coppola megígérte, hogy még húsz évig itt lesz, hogy ez megtörténjen – erre vastapsot kapott a sajtóbeszélgetésen. Ami egy megtekintés után dekódolható, hogy Coppola szerint a civilizációnk a pusztulás szélén van. Ahogy fogalmaz a műben, egy-egy birodalom nem azért bukik el, mert meggyengül a hatalma, hanem akkor, amikor a polgárai már nem hisznek benne. Épp itt lenne az ideje, hogy a saját súlya alatt elbukjon az ábrázolt civilizáció, amely belülről bomlik szét. Cesar, a zseniális innovátor szeretné megmenteni a világot, azzal, hogy átformálja, de sorsszerű az lenne, ha elbukna, teszem hozzá el is bukik, de a csoda erejével feltámad és családot alapít, mivel hamleti módon újfent megállítja a kizökkent időt. Nocsak, mekkora idealista lett a film végére Francis Coppolából.
A tegnapi sajtóbeszélgetésen Francis Coppola a filmjénél sokkal közérthetőbben beszélt. A Megalopolis filmtervéről elmondta,
mindenki hülyének nézte, amikor azt magyarázta, hogy a Római Birodalomról akar forgatni, amelyet modern amerikai környezetbe helyez.
Ahogy fogalmazott, maga sem gondolta volna, hogy a gondolat ennyire kortárs lesz, mire elkészül a művel. Arra a kérdésre, hogy ha az Egyesült Államokban, Trump-féle oligarchák kerülnének hatalomra, ki lenne az „építész”, azt válaszolta, hogy szerencsére Trump jelenleg nincs hatalmon és a mindenkori építészek a művészek az ő szemében, mert „ez a dolgunk”. A film financiális kérdéseiről is faggatták a veterán rendezőt – százhúszmillió dollárba került, amit maga Coppola finanszírozott –, arra azt mondta, hogy arra áldozott, amit szeret és fontosnak tart. A borászatot is azért alapította meg, hogy legyen a gyerekeinek hol dolgozni, amikor ő öregen már csak az isteni nedűt fogja kortyolgatni. Szerinte a Megalopolisba is megérte befektetni, mert az élet értelme nem a pénz mániákus gyűjtése. Hozzátette, boldog és eredményes karriert lehet élni anélkül, hogy valaki milliomos lenne.
Elnézést a hatásvadász lezárásért, de az öreg Francis sokak szívéből szólt.