Kultúra

Egymilliárd dollárt költöttek el tavaly a külföldi filmesek Magyarországon

Intercom
Intercom
A koronavírus-járvány is nagy szerepet játszott abban, hogy sorra érkeznek a gigaprodukciók az országba.

Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest – hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, valamint Kemény Ildikó, Robert Lantos és Mike Goodridge producerek részvételével rendezett pódiumbeszélgetésen.

A Magyarországon gyorsan növekvő filmipar kihívásai címmel pénteken rendezett beszélgetést követően Káel az MTI-nek elmondta: az európai uniós csatlakozás után Magyarország volt az első közép-kelet-európai ország, amely húsz évvel ezelőtt elindította a filmgyártáshoz kapcsolódó adó-visszatérítési rendszert. Az adókedvezményeknek köszönhetően tavaly csaknem egymilliárd dollárt költöttek el Magyarországon a filmes produkciók. Az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest, mindez komoly adóbevételt is eredményez Magyarországnak, valamint nagyon jelentős a reklám- és promóciós hatása az ország szempontjából, hiszen rengeteg sztárprodukció vissza is tér – hangsúlyozta a kormánybiztos. Véleménye szerint a gyors növekedés részben annak köszönhető, hogy amikor a koronavírus-járvány miatt számos forgatás leállt Hollywoodban, Magyarország kidolgozott egy olyan szabályozási rendszert, amely lehetővé tette bizonyos filmes munkák folytatását a járvány idején is. Ennek köszönhetően a Dűne című szuperprodukció forgatása folytatódhatott Magyarországon akkor, amikor az Egyesült Államokban még nem lehetett forgatni, ez számos nagyköltségvetésű filmet visszavonzott Magyarországra.

Nekünk arra kellett koncentrálnunk, hogy ne veszítsük el azokat a produkciókat, amelyek visszatértek Magyarországra, s ezeket szakmai oldalról nagyon erősen támogattuk, valamint elkezdtük erősíteni a koprodukciós projekteket, amelynek eredményeként tucatnyi koprodukciós film jött létre

– mutatott rá.

Mindemelett megkezdődött a magyar filmlaboratórium fejlesztése is, ami Káel szerint azért fontos dolog, mert Európában már alig van olyan hely, ahol filmre gyártott anyaggal dolgoznak. A produkciók számának növelésével a kapacitásokat is bővíteni kezdte Magyarország, így a koronavírus-járvány utáni gazdasági fejlesztési pályázatok részeként stúdiófejlesztés kezdődött: idén Fóton négy új stúdió készül el tízezer négyzetméteres területen. Összességében 22 százalékkal fog nőni a magyarországi stúdiókapacitás – jelezte a kormánybiztos.

Az oktatási program fejlesztésére is jelentős figyelmet fordít a Nemzeti Filmintézet, mégpedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek (SZFE) és más oktatási intézményeknek nyújtott szakemberképzési támogatással. Az SZFE-n Európában egyedülálló képzés indult a stúdiók irányába, ami a LED-technikának köszönhetően filmes hátterek gyártását célozza – mondta a Káel. Emlékeztett arra, hogy a zenei iparral is szorosabb lett az együttműködés. Példaként említette, hogy Francis Ford Coppola a cannes-i fesztivál hivatalos versenyében bemutatott Megalopolis című filmjének zenei felvételei Budapesten készültek a Nemzeti Filmharmonikusok közreműködésével. A turisztikai ipar is szorosabbra fűzte kapcsolatait a filmes produkciókkal, a szállodafejlesztéseknek köszönhetően egyre több az ötcsillagos hotel és egyéb lakáskínálat azok számára, akik hosszabb időre érkeznek Magyarországra sorozatokat gyártani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik